Mindent elmond egy videójáték minőségéről, ha még tíz évvel a megjelenése után is az adott műfaj legjobbjai között tartja számon a közönség, a 2015. május 19-én debütált The Witcher 3: Wild Hunt pedig pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A CD Projekt RED monumentális fantasy RPG-je szinte minden téren óriási szintlépésnek bizonyult a szerepjátékok körében (legyen szó immerzióról, karakterekről, párbeszédekről, történetmesélésről vagy mellékküldetésekről), éppen ezért nem meglepő, hogy több száz díjat tehetett zsebre a csapat, a zsáner rajongói pedig még ennyi év elteltével is csak szuperlatívuszokban tudnak beszélni Geralt felejthetetlen kalandjáról. A kerek évforduló alkalmából a CDPR megosztotta, mekkora sikerről is van szó pontosan, az új mérföldkő láttán pedig még a The Elder Scolls-szériát jegyző Bethesda szeme is könnyedén kikerekedhet.
A lengyel csapat a The Witcher hivatalos X oldalán tudatta a rajongókkal, hogy több mint 60 millió kópia talált gazdára a Wild Huntból, ráadásul – ahogy arra az IGN is rámutatott – ebben még csak nincsenek is benne a külön értékesített expanziók (Hearts of Stone, Blood and Wine). Ez a szám már önmagában véve is bőven elég ahhoz, hogy megemeljük a kalapunkat a stúdió előtt, ám nem véletlenül említettük meg a TES-sorozatot, hiszen a széria legsikeresebb darabja, a Skyrim 2023-ban érte el ugyanezt az eredményt, tehát benne van a pakliban, hogy előbb vagy utóbb megtörténik a trónfosztás – hacsak a Bethesda elő nem áll egy újabb verzióval. Gratulálunk a CD Projekt RED-nek ezért az elképesztő teljesítményért, és bízunk benne, hogy a Ciri főszereplésével készülő The Witcher 4 is legalább olyan remek élményt kínál majd, mint a születésnaposunk.
A borítóképek forrása: Epic Games, GamesRadar
Megvettem Steamen is majd évekkel később Switchre is.
Több mint 160 órát játszottam vele mind a két platformon külön külön, ez a játék
valóban olyan mély nyomot hagy az emberben, hogy befejezés után még hetekig
hatása alatt van.