• A Marvel’s Avengers több hőst is kap a megjelenés után
  • A készítők az egyediségre törekednek

Azt egy ideje már tudjuk, hogy a Marvel’s Avengers nem ér véget a játék befejeztével, ugyanis a Square Enix és a Crystal Dynamics folyamatosan szeretné bővíteni. Sőt azt is tudjuk, hogy az alap hőscsapat mellé biztosan megkapjuk idővel Hangyát, Sólyomszemet és Kamala Khant.

Ez sokakat aggodalommal töltött el, hiszen a játék nemhogy nem jelent még meg, be sincs fejezve, és mégis, a készítők már a DLC karaktereken agyalnak. Az más kérdés, hogy ez nem túl nagy újdonság, elvégre üzleti szempontból valószínűleg már a fejlesztés korai szakaszában átgondolják az ilyen dolgokat.

A Crystal Dynamics stúdiófőnöke is, Scot Amos pedig most az IGN-nek részletesebben is mesélt ezekről a megjelenés után érkező hősökről. Bár neveket nem említett, legfőbb céljuk velük, hogy a játékosok egyedi karaktereket kapjanak, ne a meglévők újraskinezet változatát. Mindenki saját képességet fog kapni, egyedi történetet, és mivel igen sok szuperhőst termelt már ki a Marvel, van miből válogatniuk.

avengers-microtransactions.jpg