A David Rutter által vezetett EA Canada csapata még nem tervezi a FIFA-széria következő generációs változatát. Rutter elmondása szerint még nem ütköztek korlátba a jelenlegi konzolokon; mindent meg tudtak valósítani, amit csak szerettek volna. Elméletben persze lehetséges volna, hogy a jelenlegi motort felkészítsék az új konzolok nagyobb teljesítményére, ezzel azonban még nem foglalkoznak.

A csapat egyébként sok jól dolgot tudna kezdeni a nagyobb erejű konzolokkal. Ruttertől például megtudtuk, hogy nagyon is tisztában vannak azzal, hogy a játékosoknak nem tetszik a közönség mozgása, s ezt ők is beismerik, de ez jelen pillanatban nem prioritás. Az új konzolokon ez, és sok más egyéb is megvalósulhat majd, a figyelmüket viszont most csak a FIFA 13 köti le.