• Méretes frissítést kap a Gran Turismo 7
  • Több új autó is érkezik a népszerű versenyjátékba
  • Szám szerint hét
  • Egy adatbányász pedig azt is tudni véli, hogy melyek azok

Hiába kapott kimagasló kritikákat a 2022 márciusában megjelent Gran Turismo 7, a Polyphony Digital versenyjátékát pillanatok alatt szétszedték a rajongók az abban található mikrotranzakciós rendszer miatt – olyannyira, hogy a felhasználói értékelés mindössze 2.3 ponton áll Metacritic-en. A PlayStation exkluzív alkotás azóta számos frissítést kapott, melyek új autókkal és pályákkal bővítették az eleve gazdag kínálatot, így aztán a megítélés is javult valamennyire, a játékosok szívét pedig a soron következő update is igyekszik majd megenyhíteni egy kicsit.

f9lupxgbiaaxu9k.jpg

A világhírű széria producere, Jamaucsi Kazunori osztotta meg ugyanis a fent látható képet, méghozzá azzal a szöveggel, hogy "nagy frissítés érkezik a következő héten". Mivel a bejegyzés tegnap született, így ez az adalék a héten fog befutni, a fotó alapján pedig hét új négykerekűt takar – arról egyelőre nincs hír, hogy új pályát vagy variációt is kapunk-e. Egy adatányásznak, nevezetesen Nenkainak köszönhetően pedig már azt is lehet tudni, hogy milyen gépekkel bővül a garázs, íme: Lexus LFA ’10, Dodge Challenger SRT Demon ’18, NISMO 400R ’96, Mercedes-Benz 190 E 2.5 – 16 Evolution II ’91, Dodge Charger RT 426 Street Hemi ’68, Porsche 911 (992) GT3 RS ’22, Tesla Motors Model 3 Performance ’23. Akad tehát néhány igazi egzotikum a csomagban (már ha igaznak bizonyulnak a szivárogtató állításai), így érdemes újra belépni a játékba – persze rengetegen vannak, akik a megjelenés óta fáradhatatlanul róják a köröket.