Mi is az a cyberpunk?

Az idei év során sok érdekes bejelentéssel gazdagodhattunk, azonban ebből az erős mezőnyből is egyértelműen kiemelkedett a CD Projekt RED legújabb játéka, a Cyberpunk 2077. A 2013-as, baromi hangulatos bejelentő trailer után sokáig nagy volt a csend a projekt körül, azonban ez a trend szerencsére idén elég jelentősen megtörni látszik.

Januárban még „csak” a játék négy éve néma Twitter fiókja posztolt egy új üzenetet, de ezután a Cyberpunk 2077 ott volt az E3-on, később pedig körülbelül 45 percen keresztül mozgás közben is láthattuk. Ráadásul a legfrissebb pletykák szerint 2019 vége felé akár már meg is jelenhet a CD Projekt RED legújabb alkotása, így időszerűnek éreztük, hogy bemutassuk magát a cyberpunk zsánert is, ha már a játék miatt ilyen nagy figyelem vetült rá idén.

Kiégett jövőkép

A cyberpunk (vagy magyarosan kiberpunk), egy viszonylag fiatal alzsánere a sci-finek, mely a 80-as években született meg. Bár jellegzetességei már Philip K. Dick 1968-as, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényében is feltűntek, magát a cyberpunk kifejezést először az amerikai Bruce Bethke használta, amikor ezt a címet adta az egyik, 1983-ban publikált novellájának.

A cyberpunk egyes stílusjegyei már korábban is feltűntek néhány műben (például a Tigris! Tigris!-ben vagy épp a The Long Tomorrow című képregényben), az átütő sikert azonban William Gibson 1984-es regénye, a Neurománc, hozta meg a zsánernek, mely a mai napig az irányzat legismertebb kötete.  Érdekesség egyébként, hogy Gibson a Cyberpunk 2077 E3-as trailere kapcsán is megszólalt, bár ő nem igazán volt elájulva attól, amit látott.

Maga a név tökéletesen jellemzi azt is, hogy mit érdemes várnunk az ebbe a műfajba tartozó könyvektől, filmektől és játékoktól. A cyber előtag az elszabaduló technológiára, az ember és a gép összeolvadására, a gépiesség felülkerekedésére utal, míg a punk a rendszer elleni lázadást jelöli, valamint a perifériára szorult emberek gyűjtőneve is, akiket az ilyen alkotások gyakran a figyelem középpontjába helyeznek. Az 1980-as években a többek között a Mirrorshades antológia összeállításáról ismert Bruce Sterling pár szóban tökéletesen össze tudta foglalni az egész jelenség lényegét: „Lowlife and high-tech”

Üdv idelent!

A cyberpunk a korabeli sci-fik jó részével ellentétben nem a távoli, misztikus időkre fókuszál, amikor az ember már kijutott a csillagok közé, vagy épp valamilyen idegen kultúrával igyekszik felvenni a kapcsolatot, helyette egy kényelmetlenül közeli és ijesztően reális jövőképet kínál nekünk. Az ilyen történetek általában a Földön, egy túlzsúfolt nagyvárosban játszódnak, középpontjukban pedig nem bátor felfedezők vagy nemes hősök állnak, hanem lecsúszott, a társadalom szélére szorult alakok, akik magasztos célok helyett sokszor a puszta túlélésért harcolnak.

Magasba törő felhőkarcolók, neonfényes éjszakák, túlzsúfolt utcák, állandóan szemerkélő eső, ködös tekintettel maguk elé meredő függők és állig felfegyverzett, a legelső gyanús jelre tüzet nyitó rendőrök: ilyen az élet a cyberpunk világában. A zsáner szerzői általában a koruk konfliktusait gondolták tovább, így az általuk vázolt problémák nem egyszer kínosan ismerősek lesznek nekünk is. Gátlástalan, saját dolgozóikat gond nélkül kizsákmányoló cégek, egyre gazdagabb gazdagok és egyre szegényebb szegények, korrupció és érzéketlenség, ez csak néhány téma, ami általában visszaköszön egy cyberpunk alkotásban.

Külön érdekesség, hogy lassan kezdünk abban a korban élni, amibe az eredeti, klasszikus művek is helyezték a cselekményüket, így első sorból nézhetjük végig, ahogy a nyomasztó jövőből nyomasztó jelen lesz. Kis túlzással élve ma már semmi meglepő nincs abban, ha valaki a bionikus kezét tölti a vonaton, vagy ha azt halljuk, hogy a mexikói kartellek drónnal csempészik a kokaint az USA területére. A virtuális valóság is elérhető már bárki számára, aki hajlandó elég mélyen a zsebébe nyúlni, és a hatalmas vagyonnal és annál is nagyobb befolyással rendelkező multik sem tűnnek már olyan távoli és egzotikus fogalomnak.

Mostanra már vége?

A cyberpunk aranykora a ’80-as évekre tehető. A fent említett Neurománcon kívül olyan alapművek születtek meg ekkor, mint az Akira (1982-ben mangaként, 1988-ban filmként), a Szárnyas Fejvadász (ami a cikk elején is említett Álmodnak-e… című Philip K. Dick regény adaptációja) vagy a Cyberpunk (második kiadásától Cyberpunk 2020) és a Shadowrun, melyek a szerepjátékok világába is beemelték ezt a kiégett jövőképet.

A ’90-es évekre viszont érezhetően visszaesett a cyberpunk lendülete. Bár ebben az időszakban is érkeztek még a mai napig kultikus alkotások (gondoljunk csak a Ghost in the Shell 1995-ös animéjére), mégis, többen már temetni kezdték a műfajt. Sokan azzal magyarázzák ezt a váltást, hogy a cyberpunk ekkor lépett be a mainstream médiába. Egy erős hangvételű, egyedi stílusú zsánerből egy múló divat, egy épp trendi irányzat lett, mely a külsőségeket ugyan jól megragadta, de a felszín alatt húzódó politikai üzenettel, a lázadó életérzéssel már nem tudott mit kezdeni.

Érdekesség, hogy ezt a külsőségeket előtérbe helyező hozzáállást a cyberpunk írók is kiparodizálták nem egyszer. Neal Stephenson Snow Crash című 1993-as regényében például először megtudjuk, hogy a főhős két szamurájkarddal és golyóálló ruhával járja az utcát, kocsijának hengereiben pedig „akkora erő szunnyad, hogy egy darab szalonnát el tudnának repíteni a kisbolygó övezetig”, nem sokkal később pedig az is kiderül, hogy a fickó amúgy egy pizzafutár.

1993-ban a Wired magazin „Cyberpunk R.I.P.” főcímmel jelent meg, és azóta is újra és újra felütik a fejüket a cyberpunkot temető hangok, a zsáner azonban ennek ellenére még mindig tartja magát. Igaz ugyan, hogy a külsőségek változtak, és változniuk is kellett, hiszen a jövőképünk is sokat alakult az 1980-as évek óta, de a felszín alatt ugyanúgy megtalálhatóak a cyberpunk értékei, örökérvényű mondanivalója. Ezeket a modernebb alkotásokat gyakran a Post-Cyberpunk jelzővel illetik, és ide tartozik például a fentebb már emlegetett Snow Crash, vagy Richard Morgantól a Valós Halál, amiből a Netflix készített nemrég sorozatot.

Cyberpunk és Magyarország

Bár az égbe törő, csupa üveg és csupa acél felhőkarcolókról, a neonfényes éjszakákról és a félig ember, félig gép utcai szamurájokról az embernek elsőre nem pont Magyarország ugrik be, a helyzet az, hogy a hazai szerzők is bepróbálkoztak a zsánerrel. Gáspár András Kiálts Farkast! regénye és Csepregi Tamás Szintetikus Álom című novellagyűjteménye egyaránt a túlzsúfolt, futurisztikus (de attól még ijesztően ismerős) Budapesten játszódik, míg a Bakti Viktor által jegyeztt Integrálva az amerikai Philadelphiába kalauzolja el az olvasókat.

A jövő csak téged vár

Végezetül pedig álljon itt egy rövid lista, szigorúan a teljesség igénye nélkül, azokról a könyvekről, filmekről és játékokról, melyeket érdemes lehet kézbe venni, ha már nagyon nem bírjátok a várakozást a Cyberpunk 2077 megjelenéséig, vagy egyszerűen csak elmerülnétek egy komor, brutális és ijesztően ismerős jövőképben pár óra erejéig.

Regények:

• William Gibson: Neurománc
• Neal Stephenson: Snow Crash
• Gáspár András: Kiálts farkast!
• László Zoltán: Hiperballada
• Richard Morgan: Valós halál
• Richard Morgan: A fekete férfi
• Al Robertson: Égtörés
• John Scalzi: Bezárt elmék

Filmek:

• Szárnyas fejvadász
• A menekülő ember
• Akira
• Total Recall – Az emlékmás
• Ghost in the Shell
• Johnny Mnemonic
• Elysium – Zárt világ
• Hét nővér
• Szárnyas fejvadász 2049

Játékok:

• Observer
• Shadowrun játékok
• Neoncode
• Deus Ex széria
• Hard Reset
• Transistor
• System Shock
• Remember Me
• Binary Domain
• Blade Runner

Persze ez csak a jéghegy teteje, az elmúlt évtizedek során ugyanis annyi cyberpunk alkotás született, hogy ember legyen a talpán, aki az összeset fel tudja sorolni. Nektek melyik a kedvencetek?