Hamarosan kikapcsolhatod az Xbox leghasznosabb, és egyben legidegesítőbb funkcióját

Jókora frissítést kap a jelengenerációs Xbox-konzolok menürendszere. Ezek mellett a Quick Resume is kap egy olyan opciót, amire a legtöbben a kezdetektől várnak.

A Quick Resume az Xbox Series X/S konzolok egyik legütősebb újítása volt az induláskor. A funkció lehetővé teszi, hogy egyszerre több játékot is felfüggesztett állapotban tarts a háttérben, és ezek akkor is futnak, amikor a konzol ki van kapcsolva – így másodperceken belül ott folytathatod, ahol abbahagytad, akár hónapokkal később is. Hangzik jól, ugye? Az is, tényleg elképesztően jól szuperál a rendszer a legtöbb esetben... egészen addig, amíg valaki online játékot próbál meg így elindítani.

A folyamatos online kapcsolatot igénylő és többjátékos címek ugyanis rendszeresen összekuszálódnak, amikor a konzol ebből a felfüggesztett állapotból próbálja visszatölteni őket – furcsa bejelentkezési hibák, végtelen betöltési körök, mentésparák és más kiszámíthatatlan problémák köszöntenek ilyenkor a felhasználóra. Ezt a visszás helyzetet – miszerint egy kényelmi funkció néha épp az ellenkezőjét eredményezi – sok játékos már évek óta nehezményezi.

Kép forrása: Xbox Wire
Kép forrása: Xbox Wire

A Microsoft most végre hallgat a közösségre: az Xbox Wire blogjáról érkezett a hír, miszerint az Xbox Insiders program keretében tesztelés alá kerül a lehetőség, hogy játékonként külön-külön ki lehessen kapcsolni a Quick Resume funkciót. Az Xbox-csapat maga is elismeri, hogy az egyébként sok esetben nagyon hasznos fícsör bizonyos esetekben nem azt nyújtja, amit kellene, és az új beállítással garantálható, hogy az érintett játékok mindig frissen induljanak el. Érdekesség, hogy Larry Hryb, ismertebb nicknevén Major Nelson, az Xbox egykori ikonikus arca már öt évvel ezelőtt, még a Microsoftnál töltött ideje alatt kérte ezt a változtatást.

A Quick Resume-on kívül a frissítés más, régóta várt újításokat is hoz, első közben az Xbox Insiderek, később pedig mindenki más számára. A kezdőképernyőn a csoportmappák száma kettőről tízre emelkedik, azok kezelése és átrendezése is egyszerűsödik, ráadásul egyedi színeket is beállíthatnak majd a felhasználók – csúszkák segítségével pontosan azt az árnyalatot választva ki, ami nekik tetszik, nem csak a rendszer által kínált előre definiált palettáról. Ezenfelül a profilbadge-ek is megjelennek az Xbox Guide-ban, kiemelve az adott játékos legutóbb megszerzett achievementjeit és emlékezetes pillanatait. Csak nem a következő generáció új kezelőfelületének ágyaz meg itt is a Microsoft?

Borítókép forrása: Xbox Wire