Az aszimmetrikus online horrorjátékok műfaja szép utat futott be az olyan kezdeti próbálkozások óta, mint a Left 4 Dead zombi módja, illetve a már-már feledésbe merült Evolve és Damned. Olyannyira, hogy az igazán nagy nevek mellett, mint a Dead by Daylight, vagy akár a kevésbé szépemlékű Friday the 13th- és Predator-adaptációk, nem kis feladat labdába rúgni és maradandót alkotni (ahogy arra jó példa a Last Year: The Nightmare is, mely a ‘90-es évekbeli tini slashereket próbálta volna a műfajjal ötvözni, és mely jelenleg átlagosan napi 5-6 játékost képes csak bevonzani). A nyomasztó, horrorisztikus hangulaton, történeten, helyszíneken túl tökéletesen kell eltalálni a játékegyensúlyt: a végeredménynek egyformán szórakoztatónak és fairnek kell lennie mind a játékosok, mind az őket levadászó szörny számára.

A 2015-ös roguelite horror, a Monstrum, pont ezek miatt nem is illeszkedett alapvetően a koncepcióhoz. Annak lényege ugyanis a játékos teljes esélytelensége és kilátástalansága volt egy elhagyatott hajó fedélzetén, egy elpusztíthatatlan és megállíthatatlan szörny ellen, aki egyetlen csapással képes megölni őt, elhalálozás esetén pedig elbukja a teljes kört, és a hajó elhagyásához szükséges minden tárgy és feladvány helye, megoldása teljes randomizálásra kerül. A multiplayer ötletével mégis sokan eljátszottak már az évek során (aki szeretné az első részben is kipróbálni, vagy csak eleve a maximumot kihozni belőle, annak mindenképp ajánlott az ingyenes Extended Mod, mely a kezdetleges többjátékos opciókon felül számos beállítási lehetőséget kínál a kihívás csökkentésére vagy növelésére), és végül a Junkfish Limited fejlesztői is beadták a derekukat. Eldöntötték, hogy a Monstrum 2 többjátékos fókusszal fog készülni, melynek pályáin négy játékos mérheti össze a tudását és ügyességét egy szörnnyel.

És ez az elképzelés, bár papíron jól hangzott, a gyakorlatban viszont az Early Access jelenlegi állapota inkább a fenti fenntartásokat igazolja. Becsületükre szóljon, az egyértelműen látszödik, hogy a fejlesztők próbálkoznak kialakítani az egyensúlyt, de az is, hogy a Monstrum koncepciója bizony nem ezzel az alapgondolattal készült, és jelen állapotában a dolog úgy fest, mintha pont a szükséges dolgokon nem változtattak volna, a működőképes, tökéletesen funkcionáló elemeken azonban igen. A játékmenet jelenleg az alábbi módon fest: az új helyszín egy hatalmas, biztonsági kamerákkal és riasztókkal teli tengeri börtön – és kutatókomplexum, ahol a játékosok egy közös helyről indulnak, a szörny pedig egy tőlük távolabbi pontról. A menekülés eszköze minden kör elején random kerül kiválasztásra, folyamata pedig minden játék esetén három fázisra osztott: az elsőben vissza kell kapcsolni az áramellátást, majd aktiválni a kijelölt menekülési eszközhöz szükséges generátorokat, végül eltávolítani a különböző akadályokat, romokat az útból, és felszállni a kiutat jelentő helikopterre vagy apró tengeralattjáróra. Eközben a szörny természetesen folyamatosan próbálja megakadályozni őket: a teljes folyamatot eleve egy igen szűkös, tizenöt perces időlimiten belül kell teljesíteni, ráadásul minden játékosnak csak két élete van, és ha ennél többször kapja el őket a rém, vagy esnek áldozatául valamilyen környezeti elemnek, már csak tehetetlen szemlélőként figyelhetik társaikat. A feladatok teljesítése ráadásul nem is kimondottan egyszerű: a szükséges kapcsolók nem csak jól el vannak dugva a pálya randomizált pontjain, de beindításuk néha vagy valamilyen felszedhető felszerelés használatához, vagy valamilyen egyszerű feladvány megoldásához, például egy közelben elrejtett belépőkód megkereséséhez kötött. A tárgyakkal úgy általánosságban könnyebb a helyzet: a játék még a randomizáló ellenére is igen nagyvonalú, és szinte minden folyosón, sarkon találni egy erővágót, hegesztőpisztolyt, szigszalagot vagy kalapácsot, melyek különböző akadályok elhárítására alkalmasak, valamint vakukat, poroltókat, melyekkel a játékosok a szorult helyzetben ideiglenesen elvakíthatják, hátráltathatják a szörnyet.

A hátráltatás pedig rá is fér a rusnyaságokra, ugyanis túlzások nélkül elég brutális mindhárom jelenleg játszható rém: az első Monstrum legkorábbi változataiból ismerős Brute egy tank, aki egész egyszerűen összetöri az útjába kerülő akadályokat, és bár lassú, egyetlen csapásával végez áldozataival; a Bhagra egy gyors, apró, falakon és szűk alagutakon is közlekedni képes rémség, cserébe legalább kisebb sebzéssel; míg a Malacosm egy akár teleportálni vagy falakon átmenni is képes borzalom. A szörnyek és rabok közötti egyenlőtlenség rögtön egy nagyon kézenfekvő problémából fakad: nem elég, hogy a hajó tele van különböző riasztókkal és kamerákkal, melyek a szörnyet nem, a rabokat viszont hangosan jelzik (a rém jelenlétét jellegzetes hangjain túl egyedül az üldözéses zene indulása indikálja), mindhárom szörny rendelkezik olyan képességgel, amellyel legalább egy, épp nem öltözőszekrénybe bújt játékos helyzetét kideríthetik: a Brute üvöltésének visszhangja alapján következtethet áldozatai helyzetére, a Bhagra éles szaglásával tudja követni a közelben tartózkodó játékosok nyomait, míg a Malacosm amellett, hogy a rabok jelenlétére reagáló és teleportpontokként is használható őrszemeket képes lerakni, ideieglenesen akár egy játékos szemein keresztül is nézelődhet.

Ha ez alapján úgy hangzik, hogy a rabok bizony erős hátrányokkal rendelkeznek a szörnyekhez képest, megnyugtatlak titeket, az EA tesztelt változatában ez pontosan így van. Az egyetlen számottevő fegyver, mellyel a játékosok rendelkeznek, hogy, ha a szörny egy szekrényben bújkálva tör rájuk, egy gyors quick-time event segítségével elmenekülhetnek előle, illetve a már említett poroltókkal és vakukkal megpróbálhatják ideiglenesen elvakítani üldözőjüket. Ezen felül azonban sajnos nem elég a nagyon szoros időlimit és a korlátozott respawn-mennyiség, és még a meneküléshez szükséges feladatok megoldása sem mindig egyértelmű. Az EA próbálgatása során ezek az aktiválandó kapcsolók egyszerűen minden esetben olyan jó helyre lettek eldugva és a helyzetüket jelölő markerek is olyan helytelen információkat közvetítettek néha, hogy a tesztelés során eddig összesen egyszer láttam csak a menekülés második fázisát. Ráadásul minél közelebb vagyunk a fináléhoz és a rabok győzelméhez, annál kisebb helyre csoportosulnak a feladatok, egyre jobban behatárolt vadászterületre irányítva így a szörnyet és a rabokat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ám míg ezek a jellemzők akár javulhatnak is a megjelenésig tervezett 8-12 hónap Early Access során, a Monstrum 2 előzetes változata sajnos rendelkezik egy még égetőbb problémával: az első rész védjegyének számító nyomasztó, horrorisztikus hangulat közel teljes hiányával. Hiába adott egy nagyon jó helyszín és környezet, a multiplayer-fókusz miatt ez egész egyszerűen nem működik megfelelően. Először bodakkal és wilsonnal közösen estünk neki a tesztelésnek, és azt a kört letudtam annak, hogy mivel játék közben folyamatosan voicechateltünk, és eleinte mind egyformán bénáztunk, ezzel esélyt sem adtunk bármiféle horrorisztikus atmoszférának. Ám később, amikor voicechat nélkül, random online játékosokkal indítottam pár játékot (szerencsére játékosok jelenleg szép számmal akadnak), akkor sem éreztem, hogy különösebben félnék. A játék gyorsasága, a többi játékos jelenléte, a respawn lehetősége, a tudat, hogy a szörny is csak egy könnyen megvezethető, kezdő vagy csak hibára hajlamos másik ember egy monitor előtt, valahogy egyszerűen kihúzta a Monstrum méregfogát. Ráadásul, ha épp nem üldöz a szörny, csak az eldugott kapcsolókat keresed, vagy épp szörnyként nem találod a leendő áldozatokat (mindkét jelenségre elég nagy az esély, ha nem teljes létszámmal vágtok neki a játéknak), a hangulat borzalmasan leül és fordul át unalomba.

Ezzel “csak” annyi a probléma, hogy a piac jelenleg pont eléggé szűk és telített ebből a műfajból ahhoz, hogy egy ilyen több ponton átgondolatlan koncepcióval, gyermekbetegséggel rendelkező próbálkozás esélyeit csúnyán lerontsa. Az alacsony árcímke és az első rész rajongóinak érdeklődése ugyan reményre adhat okot, 8-12 hónap alatt pedig rengeteg dolgot ki lehet hozni ennél gyengébb alapból is, sajnos tény, hogy a Monstrum 2 jelen állapotában nem a legjobb benyomást teszi. Jelenleg jobban teszitek, ha az első rész Extended Mod-dal felturbózott változatával próbálkoztok, és vártok egy kicsit, amíg a fejlesztők letisztáznak pár dolgot az alapötlettel és játékmenettel kapcsolatban.