A pár évtizede még elég szerényen indult játékipar mára már egy félelmetesen nagy üzletággá vált, ahol elképesztő pénzeket lehet keresni: az Activision Blizzard egy üzleti negyedév alatt 1,2 milliárd dollárt szedett össze csak a mikrotranzakciókból, de a GTA 5 és a GTA Online is hihetetlen összegeket hoz a mai napig a Rockstarnak és a Take-Two-nak. Most pedig végre mi is belekóstolhatunk ebbe a világba, igaz, csak virtuálisan, hiszen nemrég korai hozzáférésben rajtolt el a Mad Games Tycoon 2, amiben egyetlen célunk az, hogy létrehozzunk és felvirágoztassunk egy fejlesztőstúdiót.

Irány az aranykor!

A Mad Games Tycoon 2 története 1976-ban kezdődik, mikor is az általunk alapított csapat vezetője úgy dönt, ideje eladni régi sportkocsiját, és az érte kapott összegből játékfejlesztésbe fogni. Első stúdiónk ennek megfelelően a saját garázsunkban lesz, de a környéken szerencsére gyanúsan sok az elhagyatott raktárház, melyek közül néhányat mindig fel tudunk vásárolni, ha terjeszkedni szeretnénk.

Maga a játékfejlesztés meglehetősen egyszerűen zajlik: először felhúzunk egy szobát a fejlesztőinknek, egyet pedig a kutatóinknak (emellett pedig egy WC sem árt, de csak akkor, ha relatíve magasan akarjuk tartani a morált), felbérelünk pár alakot, akiknek a bére kedvezően alacsony, leszórunk pár munkaállomást és néhány dekorációs elemet a stúdiónkba, utána pedig kezdődhet is a munka a Call of Battlefielden meg a Teufel Immortalson.

Játékainkat elég szépen testre is szabhatjuk, megadhatjuk például a címüket, a stílusukat, a platformokat stb., és ahogy fejlődik a csapatunk, úgy tudunk újabb és újabb opciókat megnyitni. Egy idő után például már a hőn szeretett mikrotranzakciók is elérhetővé válnak. És bár a lehetőségek száma elsőre több mint bőségesnek tűnik, pár óra játék után azért be fogjuk látni, hogy a Mad Games Tycoon 2 játékmenete hosszútávon sajnos hajlamos ellaposodni. Avagy, ha egyszer nekiállunk profitot termelni a programjainkkal (és igazából ez már az első címeknél bekövetkezik), akkor onnantól kezdve gyakorlatilag arra vagyunk ítélve, hogy sikeresek legyünk a kampány végéig, hacsak nem csinálunk zsinórban pár butaságot.

Amire pedig szintén érezhetően ráférne egy kis bővítés, az a tutorial. Bár némi segítség már jelenleg is helyet kapott a játékban, ez csak az alapok alapjait magyarázza el, az összetettebb funkciók működésének a felderítését pedig nagyvonalúan ránk bízza. Mindez persze nem feltétlen lenne baj, csak azért az ember néha szívesen megtudná, hogy a rengeteg állítható csúszka pontosan mit takar és hogyan működik.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Amikor pörög a korai hozzáférés

A fenti hiányosságok azonban jó eséllyel be lesznek foltozva a végleges megjelenés idejére, a Mad Games Tycoon 2 mögött álló Eggcode csapata ugyanis példás buzgalommal foltozgatja a játékot. Jelenleg majdhogynem napi szinten érkeznek a kisebb-nagyobb patchek és javítások, bővítve lehetőségeinket és kigyomlálva a bugokat, avagy jó eséllyel ez a program nem fog szép csendben eltűnni a süllyesztőben, mint azt sajnos sok más korai hozzáférésű cím teszi.

Az EA beájulna

A Mad Games Tycoon 2 egy aranyos grafikával felvértezett, egyszerű, de azért kellően összetett szimulátor, melynek segítségével egy kicsit mindenki játékfejlesztőnek érezheti magát. Igaz ugyan, hogy a nehézségen lehetne egy kicsit finomítani, ahogy talán a tutorialra is ráférne egy bővítés, de az mindenképp bíztató előjel, hogy a fejlesztők szemlátomást sok munkát tesznek a korai hozzáférésű verzió bővítésébe és fejlesztésébe. Épp ezért fél szemünket mindenképp megéri a játékon tartanunk, hiszen ha teljes áron nem is feltétlen, de egy esetleges leárazáskor nagyszerű vétel lehet.