• Úgy néz ki, már a Vaják harmadik évadát is berendelte a Netflix
  • Legalábbis erre utal, hogy a harmadik szezon feltűnt a Writers Guild of America adatbázisában
  • Az első évad sikerét elnézve ez pedig enyhén szólva is hihetőnek tűnik

Tavaly év végén jelent meg a Netflix Vaják sorozata, mely egy pillanat alatt hatalmas népszerűségre tett szert, akkorára, hogy az a Vaják regények és videójátékok eladásaira is kihatott, nem is kicsit. És bár a második szezon debütálására még várni kell (főleg azután, hogy a koronavírus miatt több hónapig leálltak a munkálatok), nagyon úgy néz ki, hogy a Netflix ennél jóval előrébb gondolkodik, és már a harmadik évadot is berendelték.

Legalábbis nagyon erősen erre utal, hogy nemrég a Writers Guild of America adatbázisában feltűnt a Vaják harmadik évada. És bár ez természetesen nem hivatalos bejelentés, így érdemes fenntartásokkal kezelni, azért egy elég neves szervezetről beszélünk, akik jó eséllyel tudják, mit csinálnak, és nem csak heccből jelenítették meg a harmadik évadot az adatbázisukban. További érdekesség, hogy 2019 júliusában az elég megbízható bennfentesnek tartott KC Walsh is azt mondta, hogy egyből három évad lett berendelve a Vajákból. Mi mást lehetne erre mondani, mint hogy reméljük, hogy neki és a Writers Guild of Americának is igaza lesz.

vajak-harmadik-evad-01.jpg