• Más platformokra is megjelenhet a Bayonetta 2-3
  • Legalábbis nem lehetetlen Hideka Kamiya szerint

Mindenki kedvenc, csábos boszorkányának első kalandja ugyan még multiplatform cím volt, azonban a Bayonetta 2 már kizárólag Wii U-ra jelent meg, majd később Nintendo Switch-re, a Bayonetta 3 pedig a jelenlegi állás szerint szintén ezt a Nintendo-exkluzív vonalat fogja követni. Érthető, hogy ez elszomorít egyes rajongókat, akik valószínűleg hangot is adtak elégedetlenségüknek, mivel a helyzetre most a fejlesztő PlatinumGames nevében Hideki Kamiya reagált Twitteren. 

bayonetta33.jpg

Kamiya rámutatott, hogy a stúdiót kvázi hiába kérlelik a játékosok, hiszen ők csak fejlesztik a játékot, a Nintendo az, aki finanszírozza a projektet, így ez az ő hatáskörükbe esik. Állítása szerint a portok esélye nem teljesen nulla, azonban azt tanácsolja, hogy forduljon mindenki a Nintendóhoz az ügyben, hiszen a döntés rajtuk múlik. Persze azt is hozzátette, hogy ugyanezen a vonalon a Mario és Zelda-játékok is megjelenhetnek más platformokra, ha a Nintendo úgy dönt, így az is lehet, hogy Kamiya csak szórakozik a jónéppel. Mindenesetre már azt is megéltük, hogy egy PlayStation Studios játék megjelent Xbox-ra, úgyhogy ki tudja, mit hozhat a jövő.