• Az NHL 19 után az NHL 20 is kap battle royale módot
  • Viszont itt már kétféleképpen is játszható lesz eme játékmód
  • A borítóra a Toronto Maple Leafs játékosa kerül fel
  • Lecserélik a kommentátorokat is

Sztori módot ugyan még mindig nem kap az NHL-sorozat, de azért nem lesz hiány újdonságokban az idén ősszel érkező NHL 20-ban, amit a Las Vegasban tartott NHL Awards keretén belül jelentett be az EA Sports.

Így megtudtuk, hogy a borítóra Auston Matthews, a Toronto Maple Leafs játékosa kerül fel. Az EA fejlesztette az Real Player Motion technológiát, azaz a Signature Shots-ot, így az NHL szupersztárok egyedi lövéseket kapnak. Ugyanígy fejlődött a passzolás és korongszerzés metodikája, most már nem kell majd lelassítani, így az gördülékenyebbé vált.

Az NHL 20-ban távozik a kommentátorok posztjáról Eddie Olczyk és Doc Emerick, és velük együtt megy a kukába az egész NBC licenc. A helyüket a régebbi NHL-ekből ismert szakértő, Ray Ferraro valamint James Cybulski veszi át. Ez a változás a kommentek szövegében is tetten érhető lesz majd, mivel az új párossal 300 órát tudtak rögzíteni, ellentétben az előzőek 30 órájával. Ugyanis a Chicagóban élő és eléggé elfoglalt Olczyk-kal és Emerick-kel nehéz volt egyeztetnie a kontinens másik oldalán, a kaliforniai Redwood City-ben lévő EA Sports-nak.

Ferraro és Cybulski mellett viszont vendég kommentátorok is érkeznek az NHL 20-szal olyan emberek képében, mint Snoop Dogg, Will Ferrell, Drake és Wayne Gretzky – bár e neveket az EA még nem erősítette meg, a GameSpot meglehetősen biztos bennük.

További újdonság, hogy a Pond Hockey immár offline is játszható lesz, a Hockey Ultimate Teamhez hozzácsapják a Squad Battles, amiben hírességek által összeállított csapatokat kell legyűrnünk. És persze a World Of Chel is bővül néhány új dologgal, például a Chel Challenges nevű heti eseménnyel.

nhl-20.png

És végül kanyarodjunk rá a címben említett battle royale módra, név szerint az Eliminatorra. Ebben 81 játékos versenghet egymással, noha nem egyszerre. A Ones módot már ismerhetjük az NHL 19-ből, ebben három játékos küzd egymással, míg az új Threes-ben háromfős csapatok csapnak össze. Természetesen a cél az, hogy egy játékos, vagy a Threes mód esetében egy csapat maradjon.

Az NHL 20 szeptember 13-án jelenik meg PS4-re és Xbox One-ra, de a Deluxe Edition és az Ultimate Edition előrendelői már szeptember 10-én jégre léphetnek.