A Team Ninja 13 éven át fejlesztett akció-RPG-je idén februárban debütált PS4-en, és egészen eddig meg is maradt a Sony konzolján, most azonban a játék rendezője, Yasuda Fumihiko, bejelentette, hogy hamarosan érkezni fog PC-re is. Pontos dátumot is említett: a programot november 7.-től érdemes majd keresni a Steam áruházában. 

Külön érdekesség, hogy a PC-s tábor nem csak az alapjátékot kapja meg, hanem egy úgynevezett Complete Editiont, melyben szerepelni fog a programhoz kiadott három DLC is, köztük a most szeptemberben megjelent Bloodshed’s End is. Ráadásul, ha ez nem lenne még elég, a Team Ninja egy exkluzív sisakot is hozzácsapott az ajánlathoz, így már egy igencsak korrekt csomagra csaphatnak le azok, akik PC-n szeretnének nekivágni a brit szamuráj kalandjának.

A bejelntést követően nem sokkal pedig a hivatalos gépigény is befutott, ez alapján pedig kelleni fog az erőforrás rendesen a szamurájosdihoz.

Minimum gépigény

  • Operációs rendszer: 64-bit Windows 7 vagy újabb
  • CPU: Intel Core i5-3550 vagy jobb
  • RAM: 6 GB RAM
  • Tárhely: 100 GB
  • VGA: Nvidia GeForce GTX 780 3GB vagy AMD Radeon R9 280 3GB
  • DirectX: 11

Ajánlott gépigény

  • Operációs rendszer: 64-bit Windows 7 vagy újabb
  • CPU: Intel Core i7-4770 vagy jobb
  • RAM: 8 GB RAM
  • Tárhely: 100 GB
  • VGA: Nvidia GeForce GTX 1060 6GB vagy AMD Radeon R9 380X 4GB
  • DirectX: 11
Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!