A kalandjátékok egy közkedvelt ága, amikor modern korba helyezett misztikus történetek bontakoznak ki előttünk. A Yesterday Origins olyan úton jár, amin a Broken Sword-széria indult annak idején, és olyan készítőktől érkezik, akiknek a műfaj évek óta a zsebében van.

Mi kell egy jó kalandjátékhoz? Például néhány csinos helyszín vagy erős atmoszféra, kellemes jutalomérzettel kecsegtető fejtörők, emlékezetes karakterek, minőségi módon megírt dumák… Hé, egy kicsit el is szaladtam a lóval, de talán már ennyiből is látszik, hogy nem is olyan könnyű kalandjátékot csinálni. Nos, a Yesterday Origins olyanoktól jött, akik jól ismerik a zsánert. A spanyol illetőségű Pendulótól származott annak idején Runaway-sorozat, a Next Big Thing, és a stúdió alkotó bábáskodnak most a kalandfüggők által baromira várt Blacksad képregény-adaptáción is. A készítők korábban az eredeti Yesterdayt is piacra dobták, de sem a saját gurus tesztünkben, sem általában a nemzetközi sajtóban nem lőttek tűzijátékot a játék értékelése közben. Nem is volt csoda, az eredeti cím narratívája, hossza és szervezettsége közel sem volt olyan nívós, mint a korábbi Pendulo játékokban. A fejlesztők aztán az Originsszel több téren is kiköszörülték a csorbát, így a jobb fogadtatás és a szélesebb körű platformkínálat miatt nagyobb elismerést kapott a cím.

Folytatás?

Igen, a Yesterday Origins folytatás, de azon én is meglepődtem, hogy az előd ismerete nélkül is mennyire jól működik a játék – jómagam például soha nem játszottam az első résszel, csak valamikor réges-rég láttam az ikonját a különböző digitális szoftverboltokban. Innentől pedig tegyük fel, hogy az első betöltés után belevágsz a kalandozásba, és csak hagyod, hogy sodorjon a sötét mese. Én is ezt tettem, és mindjárt az első helyszín után el is felejtettem, hogy a Yesterdaynek volt egy elődje is. A spanyolok teljesen nyíltan és tisztán kommunikálják, hogy ki kivel van, merre hány lépés. Semmi hiányt, semmi lyukat nem éreztem a mesélésben; persze a másik oldalról meg valószínű egy csomó olyan pontot sem vettem észre, ami nyilván az előzményeket ismerő játékosok számára kikacsintás, vagy konkrét visszautalás lehet.

A zökkenőmentes fogadtatáshoz kellett az is, hogy a játék jól mondja fel a fentebb felsorolt kritériumok leckéjét. A helyszínválasztás a teljes képet nézve remek. A középkori mozzanatoktól eljutunk a modern kori jelen Párizsába, majd vissza és így tovább… Máris olyan, mintha egy kalandfilmben éreznénk magunkat. Az atmoszférával kapcsolatban sem lehet kifogásunk. A Yesterday készítői gondosan megalkotott háttereket és kiváló zenét pakoltak a kevésbé jól kinéző 3D-s karakterek mögé. Így a prezentáció hangulati része beszippant minket, még ha nem is mindig a nyugis érzetek uralkodnak el rajtunk. Pendülőék játéka ugyanis alaposan megmártózik az okkultban, ez pedig horrorisztikus elemeket is ad a mesélőnek. A Yesterday Origins képi világába annyi pentagram és démoni részlet szivárog be, ami egyrészről egy death metal zenekar borítóin is elmenne, másrészt ez a sok gonosz jelkép kicsit talán riasztóvá is válhat, ha valaki ilyen irányból érzékenyebben közelít (teljesen érthető módon). Egy szó, mint száz – erre azért legyetek felkészülve.

Mi a helyzet a jutalomfalatkákkal? Ehhez olyan puzzle fejtörők kellenek, amelyek nem erőszakolják meg a munkából/suliból hazafáradt ember szürkeállományát, de nem is egy óvodai logikai foglalkozás emlékét idézik a játékosban. Véleményem szerint a Yesterday Origins egészen jól lavírozik a kihívás kényes porondján. Vannak azért hosszabb nyűglődés mentén megfejthető mozzanatok, de főleg logikus sorokon lépdelős feladványok jönnek egymás után. Ráadásul a program logikájára is rá kell érezni, utána kategóriákkal könnyebben vesszük majd az akadályokat. Első és legfontosabb, hogy minden tárgyat, minden karaktert meg lehet figyelni, alaposan érdemes körbe nézni. Minden megjegyzésre, minden lehetőségre érdemes rábökni, mert sokszor így derülnek ki olyan információk, amelyek mondjuk, előre visznek majd egy beszélgetést, vagy addig nem látott megoldási sorrendre irányítják a figyelmünket. Sőt, ha elakadunk, érdemes mindent újra végignézni, mert lehet olyan elhangzó gondolat, ami pl. azután jutott hőseink eszébe, hogy megnéztek egy másik tárgyat. A tárgyhasználatnál amúgy lehet próbálkozni az adott darabok egymással történő kombinálásával is, és sokszor több interakciós díszletnél az intuíciót is hozzá kell tennünk a megoldáshoz. Magyarul kombinálunk egy tereptárgyon egy nálunk lévő elemet, de a jobb oldalon megjelenő gondolati foszlányokból (amelyek beszélgetések, kutakodások során villannak fel) hozzá kell párosítani valamit a fizikai síkon már összekötött tárgyakhoz.

Az emlékezetes karakterek terén volna még mit fejlődnie a Pendulo játékának. Vannak arcok, vannak jópofa figurák, általában mindegyiknek van valami stiklije, valami egyedi jellemzője, de pont a főhősöket nem sikerül olyan formában ábrázolni, hogy komolyabb érzelmeket tudjunk irántuk táplálni. Ez valami Pendulo-betegség lehet amúgy, mert korábbi termékeiknél is éreztem már hasonlót, és valahogy a mostani John Yesterday-szerepe és Pauline (John társa és szerelme) sem fogott meg, talán pont az okkult-misztikus vonatkozások miatt.

A cselekmény szervezése és a szövegkönyv viszont teljesen minőségi szintet képvisel. Kifejezetten tetszett, hogy nem egy egyenesen előre robogó történetszálon megyünk előre, hanem a múlt és a jelen szorosan összefonódik. Amikor az egyik közegből kezd elegünk lenni, jön egy másik – persze ezzel változik a fentebb említett hangulat és a szöveg általános stílusa is. A karakterek egymással való dialógusaiban van ötlet, van társadalomkritika és olykor fekete humor is. Oké, nem fogunk annyit röhögni, mint a Lucasarts klasszikusaiban, de itt valahogy nem is erre mentek rá a készítők. A dialógusokban is lehet különböző irányokba elmenni, sőt egyik-másik karakter vissza is idézi korábbi válaszainkat, még ha ennek csak és kizárólag a szövegkönyv szempontjából van szerepe, a tényleges eseményeket ezzel nem változtathatjuk. Pár idétlenebb flótást leszámítva a szinkronhangok is minőségi szintet képviselnek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Klasszikus megközelítés, modern ízek

Kifejezetten örültem annak, hogy a játék kezeli a gamepadet is, és (ezért a klubból tuti kitagadnak), nekem ez az irányítás is teljesen megfelelt, kézre állt, pláne azért, mert a figurákkal szabadon mászkálhatunk, nem pedig egy kurzort mozgatunk a karral, ami bökésre mutatja meg a szereplőnek, hogy hová is menjen. A modernizáláshoz hozzátartozik a korszerű felhasználói interfész – a játék ebben is jópofa megoldásokat tud felvonultatni. Ráadásul sokszor használja a képregényes formátumot. Keretek jelenhetnek meg a háttér előtt, amiben külön indul be valamilyen animáció. Máskor eltűnik a háttér, és a szereplőkön van a fókusz. Stílusos panelekben mutatnak rá olykor a készítők fontos pillanatokra, esetleg egy-egy ilyen „kockában” magunk is nézelődhetünk és tárgyakra, interaktív pontokra vadászhatunk. Érdekes volt ezt látni, és valahogy a legfrissebb kortársak mellett is tényleg egyfajta modern kaland érzete lesz az embernek ezektől az apró finomságoktól.

50 háttér, 25 szereplő, ügyességtől függően 5-10 óra játékidő várja azokat, akik a Yesterday Originsszel töltenek néhány hűvös őszi estét. Ahogy fentebb is írtam, az okkult témájával lehet kicsit túl expliciten bántak a készítők, és ez okozhat néhány fejvakarós pillanatot, műfajában a Pendulo játéka viszont még így 2019-ben is teljesen korrekt vállalás. Jó játékot kívánunk hozzá!

KÓDBEVÁLTÁS

A tartalomjegyzéknél lévő matricára nyomtatott kódsorokat nem a Steamen kell felhasználni, hanem a PC Guru Online kódbeváltó oldalán. Ehhez mindössze egy ingyenes regisztrációra van szükség, majd a belépést követően el kell navigálni a kódbeváltás oldalra, ott be kell ütni matricán található kódot, az eredmény pedig egy Steam-kód lesz, amit már beválthattok a Valve áruházában.

A matricán található kódot csak egyszer lehet felhasználni, de összesen tízszer lehet megpróbálni a beváltást, így ha elgépelsz egy karaktert, akkor sem kell félned, nem fog eltűnni a teljes játékod. Ha mind a tíz alkalommal hibás kódot adsz meg, a rendszer 24 órára letiltja a kódbeváltás funkciót, úgyhogy csak óvatosan! Ha problémát okozna a kódbeváltás, olvasd el a Kódbeváltás tudástárunkat a PC Guru Online-on!

pcguru1911cover1500.jpg

A LEGÚJABB PC GURU NOVEMBER 7-TŐL KAPHATÓ
AZ ÚJSÁGOSOKNÁL ÉS A HIPERMARKETEKBEN