DLSS 5 nélkül mit érek én? A GTA 6 és a Death Stranding 2 alapján nagyon is sokat

Nem mindenkinek nyerte el a tetszését az NVIDIA forradalmi(nak szánt) technológiája, néhányan pedig a Rockstar Games és a Kojima Productions játékait hozták fel példaként.

Hamar sikerült felpörgetni ezt a hetet technológiai fronton, nem elég ugyanis, hogy élesedett a PS5 Pro lelkének számító PSSR (PlayStation Spectral Super Resolution) új verziója (a támogatott játékok listáját ITT tudjátok megtekinteni), az NVIDIA bejelentett egy olyan technológiát, ami túlzás nélkül a feje tetejére állíthatja a (játék)világot. Természetesen arról a DLSS 5-ről beszélek, ami az ígéretek szerint „áthidalja a szakadékot a renderelés és a valóság között”, ám az eddig látottak alapján van még hova fejlődnie a dolognak, hiszen a végeredmény egyelőre jobban hasonlít egy béna AI reklámra – főleg, ami a karaktereket illeti –, mint a grafika következő lépcsőfokára.

Hiába mondja tehát Todd Howard, hogy a DLSS 5 a világ nyolcadik csodája, az embereket eléggé megosztja a zöldek legújabb nagy dobása, melynek láttán természetesen azonnal munkához láttak az internet népművészei. Vannak, akik szerint előbb vagy utóbb kiforrja magát a dolog, míg mások a művészi érték és az optimalizáció (minek azt, ha az AI úgyis megoldja, nemde?) halálát látják a fotórealizmusra való törekvésben, ezen véleményüknek pedig hangot is adtak páran, méghozzá két videójáték segítségével. 

A GTA Countdown nevű X-felhasználó a GTA 6-ot (minő meglepő) hozta fel példaként arra, hogy generatív AI nélkül is lehet kimagaslóan jó és élethű emberi karaktereket alkotni, kiemelve, hogy a Rockstar Games továbbra is fényévekkel a többiek előtt jár ezen a téren. Ben ennél is tovább ment, ő ugyanis „megidézte” a Rockstart, arra kérve a csapatot, hogy mondjon nemet az NVIDIA esetleges ajánlatára, hiszen a játékai AI slop (ezt nem én mondom, ő fogalmazott így) nélkül is elképesztően festenek. 

Genki nem az év (egyik) legjobban várt játékával, hanem a Kojima Productions műhelyében készült Death Stranding 2: On the Beach-csel igyekezett feleslegesnek beállítani a DLSS 5-öt, mondjuk Hideo Kojima játéka azért nem a legjobb példa, mert valódi színészek (Norman Reedus, Léa Seydoux, Elle Fanning, Shioli Kutsuna, Luca Marinelli, hogy csak a legfontosabbakat említsem) arcát használták az átvezetőkhöz. A mellékelt bejegyzések alatt természetesen kialakult némi vita a két tábor között, mivel többen is úgy vélik, hogy nagyon szép és nagyon jó a GTA 6, de DLSS 5-tel még jobb lehetne. Ugyancsak megjegyezték páran, hogy míg a Rockstar Games-nek nem igazán kell törődnie a fejlesztési idővel és a büdzsével, addig a legtöbb cég nem engedheti meg magának a határok nélküli költekezés luxusát, vagyis több mint valószínű, hogy rengeteg csapat fogja használni az NVIDIA technológiáját. Szerintetek is ez a jövő, vagy jobb lenne, ha nem a mesterséges intelligencia segítségével köveznék ki a fejlődés útját?

Borítókép forrása: Rockstar Games