A 2023 júniusában megjelent Diablo 4 ugyan elég sokat veszített a népszerűségéből az elmúlt évek során, ám a Blizzard szerencsére így is igyekszik a rajongók kedvében járni, most épp a 10. szezon, az Infernal Chaos segítségével. Aki esetleg nem tudná, a pokolian látványos ARPG volt az első az Activision Blizzard kínálatából, ami a történelmi jelentőségű felvásárlást követően bekerült az Xbox Game Pass kínálatába, ám ha valaki esetleg nem kíván előfizetni a Microsoft szolgáltatására, ugyanakkor belevetné magát az egér- és kontrollergyilkos kalandokba, annak most itt a tökéletes alkalom.
Legalábbis akkor, ha PC-t használ, egészen október 2-ig (helyi idő szerint este 7 óráig) ugyanis teljesen ingyenes a Diablo 4 steames verziója (via Game Rant), ami ma este hét óráig egyébként még akciós is – 49,99 euró helyett mindössze 22,49 euróért (~ 8800 forint) pattanhat a kosárba. Fontos megjegyeznünk, hogy a Vessel of Hatred nevű kiegészítő nem része az ajánlatnak, ám mivel az alapjátékban is tonnányi tartalom található, ez igazából nem is annyira releváns. Egy ilyen masszív live service cím esetében ugyan kevésnek tűnhet ez a néhány nap, ám bőven elég arra, hogy valaki eldöntse, tetszik-e neki a program. Ebből adódóan benne van a pakliban, hogy az imént említett leárazást követően ismét lecsippentenek majd a program árából (ezzel is a vásárlás felé terelve a kevésbé határozott felhasználókat), amire tökéletes alkalmat kínál a Steam ma este induló őszi vására.
A borítóképek forrása: Xbox Wire, PC Gamer