• Az Overwatch DLC-i ingyenesek lesznek
  • A pályákat és az új hősöket mindenki megkapja
  • Azt még nem tudjuk, hogy milyen gyakran jönnek majd a kiegészítők
  • Az Overwatch a jövő év elején jelenik meg

Az Overwatch, sokak meglepetésére, mégsem egy free-to-play játék lesz -- PC-n legalább 40 dollár a belépő, míg konzolon 60 dollár. Ezért cserébe az összes pályát és mind a 21 hőst megkapjuk, és most már az is tisztázódott, hogy mi a helyzet a bővítésekkel, merthogy erről eddig nem volt konkrét terve a csapatnak, sőt, abban sem voltak biztosak, hogy kiegészítik-e a játékot.

Jeff Kaplan, a játék direktora az Overwatch új fejlesztői videójában kijelentette: minden további kiegészítő, tehát az új pályák és karakterek, ingyenesen tölthetőek le.

Ezzel a fejleménnyel szertefoszlott az a félelem, hogy a Blizzard garasoskodó üzleti modellel kívánja legombolni a játékosokat, így attól sem kell félni, hogy megosztják a közösséget, hiszen az opcionális skineket leszámítva mindenki ugyanabból a felhozatalból válogathat. Az azonban még kérdés, hogy mennyi ilyen csomag jelenik meg és milyen gyakorisággal számíthatunk ezekre.

Az Overwatch a tervek szerint a jövő év elején fog megjelenni, valamikor június 21-e előtt, és habár nem csak PC-re, hanem PS4-re és Xbox One-ra is kapható lesz, a cross-platform multiplayer opció elmarad, mivel túl nagy előnyt élveznének azok, akik egérrel és billentyűzettel játszanak.