• Patrice Désilets és a Ubisoft kapcsolata már hét éve problémás
  • A kreatív direktor egyszer otthagyta a francia céget, majd akaratán kívül újra ott kellett dolgoznia
  • Mígnem kirúgták
  • Aztán Désilets kártérítésért és az 1666: Amsterdam jogaiért perelt
  • Ezt megnyerte
  • Eredendően azért hagyta ott a Ubisoftot, mert nem bírta a hazugságokat

Patrice Désilets-nek – aki kreatív direktorként vett rész az első két Assassin’s Creed elkészítésében – sosem volt felhőtlen a viszonya a Ubisofttal. 2010-ben kreatív okokra hivatkozva otthagyta a francia óriást és átigazolt a THQ-hoz, ahol – több átcsábított kollégájával együtt – az 1666: Amsterdamon kezdett dolgozni.

Igen ám, de a THQ csődbe ment, minden tulajdonát elárverezték, így a montreali iroda, ahol Désilets dolgozott, 2013 elején a Ubisoft fennhatósága alá került. Természetesen a kreatív szakember továbbra sem volt jóban a kiadóval, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Désilets-t pár hónappal később nemes egyszerűséggel kirúgták – bár a cég úgy fogalmazott, hogy közös megegyezés alapján váltak el, Désilets hamar tisztázta, hogy megbeszélés nélkül rúgták ki. A cég egyik embere átadta neki az elbocsátásáról szóló levelet, majd két biztonsági őr kikísérte az épületből anélkül, hogy elbúcsúzhatott volna a munkatársaitól vagy elvihette volna a személyes tárgyait.

A történetnek még itt sincs vége, mert Désilets nem volt hajlandó feladni az 1666: Amsterdamot és beperelte a Ubisoftot. Az ugyanis a Ubisoftnál maradt, azonban a kiadó csak befagyasztotta a projektet, nem törölte. Törlés esetén ugyanis a szerződésben foglaltak szerint az IP visszaszáll a kitalálóra, aki történetünk főhőse, Patrice Désilets. A pert végül ő nyerte meg, a Ubisoft tavaly áprilisban feladta az 1666: Amsterdam jogait, teljes a happy end. Ugyan a kreatív szakember fejlesztőstúdiója, a Panache Digital Games jelenleg az Ancestors: The Humankind Odyssey, az 1666 sincs elfelejtve.

Nos, ez volt az elmúlt évek eseményeinek rövid áttekintése, de ugye mindez azzal kezdődött, Désilets 2010-ben otthagyta a Ubisoftot. Akkor annyit mondott, hogy szünetre van szüksége, távol kell kerülnie a videojátékoktól. Ez már akkor is kicsit hamiskásan hangzott, hiszen 2011-ben ár a THQ-nál dolgozott két projekten (ezek egyike volt az 1666: Amsterdam). Most viszont a Gamespotnak elárulta, valójában miért lépett le.

„A legnagyobb gondom azzal, hogy egy ilyen szervezethez tartoztam, hogy én voltam ott a közepén és a végén is… Én voltam az a fickó, aki interjúkra járt, mint most, és elő kellett állnom a politikai hazugságokkal, és fogadtam a kommenteket, a mások által hozott döntéseket, mert mindez a kompromisszumokról szól. És mint kreatív direktor, nehéz volt együtt élni mások döntésével, amikor én voltam a kamera előtt vagy a Skype mögött. Nem vagyok jó hazudozó, így nem tudtam tovább csinálni. Aztán rájöttem, hogy olyanoknak keresek pénzt, akik nem igazán törődnek velem, úgyhogy azt mondtam: elég!"

Végül a barátnője világított rá arra, hogy már nem érzi jól magát a Ubisoftnál, és ennek hatására ott is hagyta hét évvel ezelőtt, akkor először. Reméljük, nem kell később harmadszorra is valahogy maga mögött hagyni a francia óriást, aminek megvan a maga gondja, hiszen a Vivendi meglehetősen lelkesen feni rá a fogát.

patrice-desilets-alt.jpg