• Phil Spencer odáig van a The Last of Us-sorozatért
  • Erről az IGN-nek adott interjúban beszélt
  • Emellett a játékokat is nagyon szereti

Hamarosan érkezik a The Last of Us-széria harmadik, sokak által legjobbnak tartott epizódja, amit rajongók milliói várnak tűkön ülve, hiszen az már az első két rész alapján teljesen világossá vált, hogy ezt az adaptációt bizony nem vették félvállról az alkotók. A nézőszámon is  meglátszik a minőség, egyáltalán nem meglepő, hogy az HBO időközben be is rendelte a sorozat második, vélhetően a The Last of Us: Part 2 eseményeit feldolgozó évadát. A széria pedig nem csak a közönség és a kritikusok tetszését nyerte el, az Xbox vezetője, Phil Spencer is odáig van a Naughty Dog világhírű játékát feldolgozó alkotásért. Minderről az IGN-nek adott interjúban beszélt, amelyben csupa pozitív jelzővel illette az adaptációt.

Phil egyenesen fantasztikusnak nevezte a sorozatot, azt pedig különösen nagy dolognak tartja, hogy ilyen alapossággal és hozzáértéssel nyúltak a már jól ismert történethez. Természetesen magáról a játékról is elismerően nyilatkozott, és szerinte sokat emelt a színvonalon, hogy annak írója és rendezője, Neil Druckmann is a fedélzeten van. Tavaly egyébként a Microsoft legismertebb franchise-a, a Halo is megkapta a maga adaptációját a Paramount Plus-on, de Master Chief háborúját egyáltalán nem kísérte álló ováció – az akciórészeket ugyan jónak tartotta a többség, de a forgatókönyvet már számos kritika érte.