• Új előzetesen a Diablo 4
  • A videó a játék következő próbakörére hangol

Még április közepén végre aranylemezre került, így már biztosan tartani tudja beígért 2023. június 6-i megjelenését a Diablo 4, melynek izgalmaiba a rajongók múlt hónapban már belekóstolhattak, a nyílt béta pedig hatalmas sikerrel is zárult.

Akik netán elszalasztották ezt az alkalmat azoknak sem kell csüggedniük, hiszen a Blizzard nemrég újabb próbakört jelentett be anyák napjára időzítve, melyben a játékosok már a korábbi béta alatt kapott visszajelzések alapján eszközölt változtatásokkal kaphatnak ízelítőt a teljes játékból, és vethetik közben stressztesztnek alá szervereit. A jövő héten esedékes próbakörre a kiadó most új előzetessel igyekszik ráhangolni a játékosokat, mely némi betekintést ad a kasztok képességeibe, az exkluzív jutalmakba és persze a játékosokra váró kihívásokba is. A bétában elért eredményeiket és játékállásukat ugyan a teljes játékba nem vihetik majd át a rajongók, de ez így is remek alkalom, hogy ráhangolódjanak a nyáron megérkező pokoli kalandra.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.