Jövő karácsonykor már talán az új Xboxon nyomhatjátok a GTA 6-ot!

Asha Sharma arra utalt az öt pontot tartalmazó belsős üzenetében, hogy már jövő télen a polcokra kerülhet a Project Helix – na de vajon mennyibe fog kerülni?

Finoman szólva sincsenek könnyű helyzetben azok, akik most akarnak PC-t venni vagy újítani, hiszen az elszálló hardverárak miatt valódi luxustételnek számítanak az olyan komponensek, mint a RAM, a CPU vagy az SSD. Sajnos a konzolokat sem kerülte el az AI térnyerése miatt bekövetkezett „RAMpokalipszis”, hiszen az Xbox Series X/S és a PS5/PS5 Pro ára is emelkedett a közelmúltban (a Nintendo Switch 2-é szeptember 1-jén fog), a Steam Machine pedig azért késik, mert a Valve-nek még mindig nem sikerült belőnie az árat.

Ha netán nem lenne elég, hogy a Sony, a Microsoft és a Nintendo is vastagabb ceruzára váltott – ennek ugyebár rendre az ellenkezője történt az előző generációkban –, a készlethiány is kifejezetten nagy problémákat okoz, pláne annak fényében, hogy lassan időszerű lenne bemutatni a next-gen masinákat. Az már ugye biztos, hogy a Series X/S utódja, a PC-s játékokkal is megbirkózó Project Helix egy valódi erőmű lesz, azt viszont még nem tudni, hogy mikor érkezik és mennyibe fog kerülni. Ami az előbbit illeti, nagyon úgy fest, hogy a zöldek a hardveripart sújtó nehézségek ellenére is 2027 ünnepi szezonjában tervezik piacra dobni a konzolt, legalábbis erre utalt Asha Sharma az öt pontból álló, nemrég nyilvánosságra hozott belsős feljegyzésében. 

„Komponensválságban szenvedünk. Amikor februárban vezérigazgatóként csatlakoztam [az Xboxhoz], a konzolok tárolókomponenseiért fizetett ár több mint kétszerese volt a tavaly ősszel látott összegnek” – fogalmazott a CEO a memóban, melynek részleteiről ITT olvashattok bővebben. „Ezek a költségek azóta ismét megduplázódtak, és ahogy a 2027-es ünnepi szezonra készülünk, újabb jelentős drágulásra számítunk, vagyis több mint ötszörösére nőnek a két évvel ezelőtti árak. A memóriaköltségek nagyjából hasonló pályát követtek. Bár az egész iparág komponensválsággal néz szembe, úgy gondoljuk, hogy az elmúlt fél évtizedben hozott döntéseink miatt minket jobban érintett a dolog, mint sok versenytársunkat. Jelenleg nem tudunk annyi konzolt gyártani, amennyit a játékosok meg szeretnének vásárolni, éppen ezért új üzleti modellre, valamint hardverpartnerségekre van szükségünk, miközben továbbra is elkötelezettek vagyunk a [Project] Helix iránt” – tette hozzá az Xbox teljes átalakításán ügyködő vezető.

A hír szempontjából természetesen a „2027-es ünnepi szezonra készülünk” szövegrész a legfontosabb, hiszen mégis mi mással rukolhatna elő cég jövő karácsonyra, ha nem a Project Helixszel? A drágulásról szóló gondolatok azonban aggodalomra adhatnak okot, mivel ha valóban ennyivel fognak emelkedni az árak az elkövetkezendő hónapokban, akkor a next-gen Xbox (valamint a PS6) ugyanúgy luxuscikknek fog minősülni, mint a PC-kbe szánt alkatrészek. Vagy talán mégsem, Asha Sharma ugyanis pont azt ecsetelte a Fortune-nek adott interjúban, hogy a játékosok nem tudnak (és igazából nem is akarnak) több ezer dollárt költeni konzolokra. 

Forrás: Depositphotos/sotiomake
Forrás: Depositphotos/sotiomake

„Továbbra is új üzleti modelleket fogunk keresni, mert erre is szükség van, nem csak a világ legnagyobb teljesítményű konzoljára” – mondta a CEO. „Azt hiszem, elértünk egy olyan pontot, ahol nehéz lesz elképzelni, hogy a közösség tagjai több ezer dollárt költenek egy konzolgeneráció során. Ezért úgy vélem, hogy radikálisan eltérő üzleti modellek fognak megjelenni az év későbbi szakaszában, amelyekre soha nem számítottunk.” Azt már ugyan nem közölte a vezető, hogy milyen új üzleti modellekre gondolt, mindenesetre arra következtethetünk a szavaiból, hogy nem kell majd egy kisebb vagyont fizetni az Xbox Series X utójáért. Meglátjuk, egyelőre jussunk el odáig, hogy van megjelenési dátum, és nem kell hónapokat várni a készletek feltöltésére.

Borítókép forrása: Depositphotos/DecaStock