• A Psychonauts várhatóan 2018 nyarán jelenhet meg
  • Az alapok már a helyükön vannak, itt az első érdemi bemutató

A Psychonauts 2 idén februárban talált kiadóra és vele együtt egy tekintélyes összeget is biztosítottak a fejlesztéshez, melyre először a közösség bevonásával gyűjtöttek pénzt a Figen. Korábban is láthattunk már belőle részleteket, de azok inkább techdemók voltak, melyek segítségével a játék mechanikáját tesztelték. Most azonban már a lényegi elemek mind a helyükön vannak, meg is leshetünk egy korai változatot, mely bár még korántsem végleges, azért jó képet ad arról, hogy milyen is lesz a Psychonauts 2.

A negyed órás videóban szó esik még a játék zenéjéről, az átvezetők animáicóiról, de a hangsúly természetesen az új játéktéren, a kőfejtőn van. Ez egy központi csomópontként szolgál majd, a különböző fejezetek között ide térünk majd vissza. Éppen ezért számos titkot és nehezen elérhető, vagy csak később megszerzett képességeink birtokában felfedezhető helyet rejt. Tim Shafer elmondás aszerint jól halad a munka, és bár pontos megjelenési dátummal még nem szolgálhatnak, remélhetőleg jövő nyáron újra elmerülhetünk mások elméjében.