Kár volna tagadni, a 2014 elején megjelent Rambo: The Video Game nem tartozik a legjobban sikerült videojátékok közé, a mára szinte teljesen kihalt rail shooter műfajban készült produkció csupán hangulatában tudta valamelyest megidézni a filmvászon Sylvester Stallone által megformált akcióhős kalandjait. Éppen ezért elég valószínűtlen, hogy a premiert követően két esztendővel később bárki is játszana a programmal, ám aki mégis visszatérne egy kicsit vietkongokra lövöldözni, az most megteheti, ugyanis a kiadó Reef Entertainment bejelentette, hogy ma egy ingyenes DLC-t tesz elérhetővé a program PS3-as és PC-s változataihoz.

A Baker Team nevű kiegészítőben három új misszióra indulhatunk Rambóval, melyek mélyen a vietnámi hadsereg által kontrollált területekre kalauzolják hősünket, és az általa vezetett csapatot. A frissítés lehetővé teszi, hogy akár 25-ös szintig fejlesszük kedvenc gyilkológépünket, ha pedig ez megtörtént, akkor nekivághatunk a küldetéseknek akár az új, „John Rambo” nehézségi fokozaton is. Persze ehhez új mordályokat is kapunk szám szerint ötöt, méghozzá a CAR15, MP44, SPAS12, XM79, és a PPSH41 fegyvereket, amiket az öt új "Trautman" kihívások teljesítésével oldhatunk fel. Mindemellett 5 új perket, valamint 8 trófeát/achievementet is rejt az igazán tartalmas csomag. 

Hogy mégis miként jutott eszükbe a Teyon fejlesztőinek a Baker Team DLC elkészítése, az jó kérdés. Singh Marwaha, a Rambo: The Video Game egyik külsős tervezője Twitteren annyit jegyzett csak meg ezzel kapcsolatban, hogy nem vicc, tényleg megjelenik a csomag, és bár akadt néhány problémájuk a fejlesztés során, végre sikerült úrrá lenniük ezek, így megjelenhet a kiegészítő olyan formában, ahogy azt szerették volna mindig is. Hát, jó.