A Commandos-sorozatot sajnos elfelejtette a világ, igaz, a harmadik számozott rész és a negyedik, FPS-be ültetett Strike Force után ez valahogy annyira nem meglepő. Ugyanakkor a széria érdemeiről nem lenne szabad megfeledkezni: a Commandos: Behind Enemy Lines megreformálta a taktikai RTS műfajt, a Commandos 2: Men of Courage pedig a végsőkig finomította a receptet. Mivel pedig korunkban nem nagyon akad kihívója a régi klasszikusoknak, úgy gondoltuk, elővesszük a második Commandos-játékot, mely a Steam Summer Sale alatt mindössze 0,99 eurós áron volt megvásárolható.

Becsületbeli ügyek

A Commandos 2: Men of Courage játékmenetében nem sok különbséget mutat az első részhez képest. Egy taktikus stratégiai játékról van szó, melyben pár szövetséges katonát irányítva kell végrehajtanunk a második világháború legvakmerőbb küldetéseit. A sztori 1941 májusától 1944 nyaráig tart, körbejárva a fél világot, és bár a forgatókönyv nem túl összetett, 2001-ben ez még nem volt elvárás. Lényegében egy Piszkos tizenkettő-szerű történetet kapunk, melyben adott egy csapat multikulti baka, akik mindenben jobbak a többi osztagnál, így ahol már nincs mit tenni, őket vetik be. A játékban az utolsó pályát leszámítva sosem irányítjuk egyszerre őket, sőt, a nyolc kommandós közül mindig csak a kiválasztott kevesek terelgethetők az adott küldetés során. Mindegyik fickó másban jó, a francia Lupin például tolvajként kezdte, ezért remekül lopakodik, de harcban esélye sincs (nincs is fegyvere), míg például Duke kiváló mesterlövész, de jobb, ha nem próbál észrevétlenül az ellenség mögé lopózni.

A szereplők kő, papír, olló mechanikája képezi a Commandos 2 játékmenetének gerincét -- na meg persze a nehézség, mely legendássá tette a sorozatot. Még a legkönnyebb fokozaton is muszáj körültekintőnek lennünk, és elég egy apró figyelmetlenség, hogy bukjuk a küldetést. Ha valamelyik emberünket megölték, semmi esélyünk befejezni a missziót, nehezebb szinteken pedig tényleg kész mazochizmusnak minősül a Commandos 2 végigjátszása. Hogy akkor mégis ki a megoldás? Nos, egyszerű: mindig tudnunk kell előre tervezni, és nem árt tisztában lenni a karakterek pontos képességeivel. És a türelemnek nevezett személyiségjegy is jól jöhet olykor-olykor. A Commandos 2: Men of Courage ráadásul nem rövid játék, a 10 fő-, 9 bónusz- és a két tréningküldetés 20 óránál tovább is lekötheti a profikat -- és akkor a kooperatív multiról még nem is beszéltünk!

Commando, Swarci nélkül

A Commandos 2: Men of Courage 2001. szeptember 28-án jelent meg PC-re, és nagyon jó kritikákat kapott, amit elsősorban kemény kihívásfaktorának, kiváló mesterséges intelligenciájának, és a korában kiemelkedő technikai megvalósításának köszönhetett. Ma elővéve persze kissé furcsa, hogy egy 2D-s, ronda .gif-ekre hajazó „átvezető dialógusokkal” operáló RTS körül ekkora zsongás támadt, de hát 12 éve még más szelek fújtak. A játékot később PS2-re és Xboxra is portolták, ám a minőség hagyott maga után kívánnivalókat, így nem csoda, hogy a személyi számítógépes eredeti verzió vált egyedül klasszikussá. A grafika jellegzetessége egyébként, hogy akárcsak a nemrég bemutatott RollerCoaster Tycoon esetében, úgy a Commandos 2: Men of Courage-ben is megrajzolták a tér mind a négy irányát, sőt, stratégiai szempontból kiemelten fontos, hogy rendszeresen körülnézzünk, nincs-e valami felhasználható tárgy egy őrbódé mögé rejtve.

A Commandos 2: Men of Courage sikeres játék lett, ami magával vonta a Commandos 3: Destination Berlin című folytatást. Csakhogy a játékvilág rohamléptékű fejlődésnek indult, és mire a harmadik Commandos is megérkezett, addigra a 2D-s, megbocsátást nem ismerő játékmenet már elavultnak számított. A sorozatot készítő madridi Pyro Studos utoljára 2006-ban jelentkezett Commandos-játékkal, ami a bevezetőben is említett FPS volt. A kritikusok földbe döngölték a meglehetősen ötlettelen játékot, a csapat pedig átállt a mobilos applikációk fejlesztésére. Ugyanakkor a Commandos 2: Men of Courage még ma is elég nehéz és szórakoztató játék: ha fel tudjátok dolgozni, hogy itt kicsit sem fogja a kezeteket a program, és szeretitek a kihívást, akkor egy tucat évvel a premier után is jó vásár csinálhattok vele.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Commandos 2: Men of Courage -- Megjelenés: 2001. szeptember 28. -- Gépigény: CPU: 1 magos / 300 MHz, RAM: 32 MB, VGA: 3D / 12 MB, HDD: 2 GB