Minden kétsége kizárólag a Gyűrűk Uráé az egyik legnépszerűbb fantasy univerzum. Sajnos mindez nem mondható el az abból készült játékokról, de azért akad pár kellemes kivétel. Ilyen mai írásom alanya is, a Fellowship of the Ring.

Több játékot könyvek alapján!

2001 decembere. Mozikban a Gyűrűk Ura-filmek közül az első. A nézők ennyire epikus történetet utoljára valószínűleg csak harminc évvel korábban láttak a mozivásznon Csillagok háborúja címmel. Jó, ez lehet, hogy kicsit erős túlzás, bőven voltak közben is hasonló volumenű filmek, de hát na. Adódott a szituáció, a helyzetet pedig meg kellett lovagolni.

Erre vállalkozott a Black Label Games fejlesztő stúdió, kiadójával, a WXP Gamesszel karöltve. Az eredmény pedig őszintén szólva egy elég felemás játékmenettel ellátott, brutális hangulatú akció-kalandjáték lett. Fontosnak tartom leszögezni, hogy a játék a megjelenést illetően igyekszik meglovagolni a film sikerét, maga a történet és a pályadizájn csak és kizárólag a könyvet veszik alapul – amit én személy szerint nagyon is jó ötletnek tartok. A történet során ennek köszönhetően belefuthatnak könyvet nem ismerő játékosok olyan szituációkba és helyszínekbe, amelyek filmből bizonyos megfontolások miatt kimaradtak.

Ha a Gyűrű hatalmába kerít

Kezdeném talán azzal, ami jó és működik a játékban. Sajnos ezt kis híján össze lehetne foglalni egyetlen szóban: atmoszféra. Az atmoszféra nagyon jól működik, ez tény. Több mint 15 éves játékról beszélünk, ez azt jelenti, hogy bőven meglátszik rajta az idő. Maga a játék nagyon színes, nagyon gyönyörű, árad az igazi, könyvbeli Gyűrűk Ura hangulat – ezt szerintem nagyon jól elkapták. Folyamatosan eszembe juttatott jeleneteket Tolkien művéből, és jelenítette meg úgy, ahogy anno én láttam magam előtt. És ez nagyon tetszett. Igaz, hogy mára már teljesen megkopott a látvány, de az, hogy eleve meseszerűbbre csinálták meg, az én szememben egy hatalmas nagy pirospont.

Tetszett még, hogy mivel nem kizárólag akciójáték, helyet kapott még lopakodós és néhány logikai elem is. Amikor Frodóval kellett elhagyni a Megyét, úgy hogy közben Fekete Lovasok mellett kellett elosonni, az okozott pár álmatlan éjszakát, mert nagyon hangulatos és akkoriban ijesztő volt.

Summázva: szerintem becsülendő, hogy nem akarták közvetlenül a filmet játékba ültetni, hanem pusztán a címet kihasználva készítettek játékadaptációt a könyv alapján. Szép munka, de most lássuk, hogy mi az, ami annyira már nincs rendben.

Egy Gyűrű kegyetlen, Egy a sötétbe zár...

Értem én, hogy 2002 volt, de az effajta lineáris pályadizájn már akkor is nagyon szűknek és nyomasztónak számított. A pályák kilencven százalékban csak az előre vagy a hátrafelé haladást engedték meg, ahol pedig nem, ott általában valami repetitív feladat várt minket: keresd meg ezt, gyűjtsd össze azt, vagy juss ki valami szintén ismétlődő textúrákkal ellátott, kacskaringós labirintusból. A harcok sem voltak a csúcson, sokszor kaotikusnak és nehézkesnek bizonyultak. Ami a játszható karaktereket illeti, ott sem vitték túlzásba az eredetiséget.

Van egy Frodónk, aki osonni, lopakodni és föl-alá tud mászkálni. Gandalf, aki kardozik és varázsol, valamint egy Aragorn, aki szintén kardozik és tud íjászkodni – ez utóbbi amúgy elég szórakoztató tud lenni –, őket kell a saját képességeikre szabott pályákon átnavigálni.

Végül pedig magát az egész játékot értékelném valahogy. Az a helyzet, hogy egy korombéli játékos a mai grafikai standardokkal nem fogja végig játszani a játékot, ennek pedig az elavult kinézet mellett az az oka, hogy a játék is inkább a mesésebb vonalat akarja erősíteni. Szó se róla, ha a kisebbeket engedjük oda a játékhoz, nekik biztos emlékezetes játék lenne, de mi már inkább csak mosolyogva figyeljük, hogy igen, volt egy ilyen program, és élveztük is anno.