Hatalmas várakozás előzte meg a Saints Row-eseményt, és ahogy egyre többen gyűltünk össze a kifejezetten újságírók és teszterek számára létrehozott streamben, úgy növekedett a kíváncsiság is, hogy vajon a Volition mivel fog előrukkolni a zseniális Saints Row 4 után? Merre halad tovább a széria, miféle vad állatságok lesznek benne már megint, és legfőképp, hogyan fogja magáévá tenni a sandbox műfajt, ami az utóbbi pár évben ismét hatalmas változásokon ment keresztül. Bevallom, teljesen belefeledkeztem ezekbe a gondolataimba, és derült égből villámcsapásként ért, hogy hirtelen kezdetét vette a show. De még milyen show! Rögtön egy annyira hangulatos előzetessel indították az eseményt, hogy a pulzusom egyből a háromszorosára ugrott. A settinget nagyjából már itt be lehetett lőni, de aztán jött a gameplay, és mindenkinek elakadt a szava.

The Saints are Coming

Az új Saints Row nem folytatás, hanem teljes reboot lesz. Az alapoktól gondolták újra a szériát, és ezért a korábbi részekből csak nagyon kevés szereplő vagy utalás kerülhet át (easter eggek formájában azért természetesen erre is lesz esély). A helyszínt egy fiktív Mexikóra, bizonyos Santo Ileso-ra cserélték, amiben egyaránt vannak luxus kategóriás nagyvárosi részek, kisebb falvak és kietlen, kopár sivatagok is. Utóbbiakat látva nekem egyből a 2015-ös Mad Max jutott eszembe, pláne, hogy a játékban található bármelyik kocsiból – még akár a kukásautóból is – varázsolhatunk sivatagi terepre alkalmas offroad járgányt, hogy azzal csapassuk. Főszereplőnk (The Boss) a legutolsó körömfestésig testreszabható lesz, és nyolcféle saját hang közül választhatunk hozzá illőt. Természetesen a kinézetét összeszedhető vagy kioldható extra ruhákkal és kiegészítőkkel tovább színesíthetjük, ahogy járműveinket és bandánkat is.

A sztori négy jóbarátra koncentrál, akik közül mi alakítjuk a központi karaktert, de itt lesz még nekünk Eli, a műszaki zseni, aki a rablási tervek kiötlésében jeleskedik. Neenah, a sofőr, aki felspécizett járgányával menthet majd ki a szorult helyzetekből, illetve Kevin, egy nagydumás, a rosszfiúk oldaláról átállt DJ, akinek szintén fontos szerep jut a történet során, főleg, ha robbantgatásokról van szó. Nekem a karakterek – meg a felvehető neonfényes, vigyorgó maszkok – miatt végig abszolút Watch Dogs 2-feelingem volt, de ez mondjuk számomra pont nem gond, ugyanis én imádtam azt a részt (is). Három nagyobb banda uralja a térképet, és mindnek megvannak az egyedi tulajdonságai, illetve speciális támadó egységei. A Los Panteros a nyers erőre, a Marshall Defense Industries a high-tech katonia cuccokra, míg a The Idols a minél nagyobb népszerűségét kihasználva a káosz feltüzelésére hagyatkozik. Ugyanúgy területeket kell szereznünk mint eddig, ahová aztán mi dönthetjük el, hogy miféle épültet húzunk fel – ez pedig kihatással lesz a játékmenetre is. Diszkó, játékterem, autószerelő műhely vagy fegyverbolt… a választás a játékos kezében van. Kilenc kerület lesz a Saints Row-ban, amik felett át kell vennünk az uralmat, úgyhogy hosszú és tartalmas időtöltésnek nézünk elébe. A távot pedig nem muszáj mindig kocsival megtenni, hiszen ha kedvünk úgy tartja, előkaphatjuk a wingsuitot is egy kis repkedésre.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Bandaháborúk a tikkasztó hőségben

Látványban már most eszméletlen jól néz ki a cucc, a színes, egyértelműen az USA déli vidékeit, Mexikót, és a "vadnyugatot" megidéző képi világ olyan, mintha a Red Dead Redemption 2-be valaki beengedne félezer őrült bandatagot, mindenféle tuning kocsikkal, és mehet a buli. A nagyvárosi, felhőkarcolókkal teli részek inkább a Watch Dogs vagy a Just Cause, míg a külső, sivatagos peremvidékek a már említett Mad Max hangulatát hozzák, csak felöntve 300 liter energiaitallal és két maroknyi tudatmódosító szerrel. A gameplay után volt még egy kis live beszélgetés a fejlesztőkkel, ahol szóba kerültek a játékhoz licencelt zenék (ezt a kérdést én is bedobtam, mert imádtam az eddigi részek OST-jét), de erről egyelőre nem sokat árultak el nekünk, csupán annyit, hogy lesznek licencelt, illetve külön a játékhoz készített dalok. A kétfős co-op megmaradt, úgyhogy lehet majd haverral vállvetve szétcsapni a várost, csak a móka kedvéért. A térkép mérete állítólag elképzelhetetlenül hatalmas lesz, mármint, a fejlesztők direkt úgy fogalmaztak, hogy képzelj el egy szerinted óriási open world térképet – na, ez nagyobb lesz! Persze előkerült a kérdés, hogy lesz-e megint olyan nagy állatság fegyverként, mint a The Third-ben a The Penetrator, és a srácok megígérték, hogy ha pontosan ugyanolyan nem is, de hasonló mindenképp várható.

Állítólag a játék egyszerre fogja megidézni a John Wick, a Babydriver és a Hobbs & Shaw filmeket, de a lényeg a folyamatosan maximumon pörgő akció mellett úgyis az irgalmatlanul látványos pusztításon lesz, ami a látottak alapján simán el fogja vinni a hátán a stuffot. Több órányi önfeledt szórakozásnak nézünk tehát ismét elébe, úgyhogy érdemes lesz odafigyelni a Saint Row-rebootra, ami a tervek szerint 2022. február 25-én jelenik meg PC-re, PS5-re, Xbox Series X/S-re, PS4-re valamint Xbox One-ra. Mi itt leszünk, és várni fogjuk!