• Camilla Luddington talán otthagyja a sorozatot
  • 2013 óta kölcsönzi a hangját és arcát Larának
  • Szerinte Lara anyaként térhetne vissza a jövőben

Lara Croftnak rengeteg hangja és megszemélyesítője volt a hosszúra nyúlt játéksorozat folyamán. A 2013-as reboot óta Camilla Luddington színésznő (True Blood, Kaliforgia, A Grace klinika) kölcsönzi a hangját Ms. Croftnak, sőt az arcát is tőle örökölte meg. Viszont Luddington most azon gondolkodik, hogy a Shadow of the Tomb Raider után maga mögött hagyja a sírrabló kalandornőt.

„Nehéz kérdés” – mondta a Variety interjújában. „A trilógia zárását látva egy részem büszkén hátradőlne, és azt mondaná, én végeztem.” Ez persze még nem jelenti azt, hogy tényleg kiszállna, ugyanakkor a Shadow of the Tomb Raider tényleg záró epizódként van aposztrofálva, így nem lenne meglepő, ha Lara Luddington által megteremtett inkarnációjával valóban nem találkoznánk többé.

Azonban a színésznő még ugyanebben az interjúban felvetette annak ötletét, hogy egy folytatásban Lara már idősebb korában, anyaként térhetne vissza, és a főszerepet átvehetné tőle a lánya – akivel akár együtt is kalandozhatnának (a la Uncharted: Lost Legacy). Ezzel a megközelítéssel a Shadow of the Tomb Raideren dolgozó direktor, Darryl Purdy szintén egyetért.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!