• A Shadow of the Tomb Raider jelentős leárazást kapott Steamen
  • Akik korábban már megvették, éppen szétbombázzák a játékot

A Shadow of the Tomb Raider egész héten nyomott áron kapható Steamen (34% az alapjátékra, 47% a gyűjtőire), mely a megjelenés után alig egy hónappal több, mint beszédes. Vélhetően nem egészen alakultak úgy az eladások, ahogy azt remélték - bár a Steamcharts és az eladási listák szerint legalább annyian játszanak vele, mint az előző részekkel megjelenésük idején. Talán a trilógia befejezéseként a kiadó többet várt tőle, nem tudjuk meg. De a végeredmény nem csoda annak fényében, hogy a kritikai fogadtatás jó szívvel is csak langymelegnek nevezhető.

Persze ez nem vigasztalja azokat, akik előrendelték, vagy elsők között vették meg a Shadow of the Tomb Raidert teljes áron és most azzal szembesülnek, hogy a Square Enix jelentősen leárazta a játékot. Hogy jogos-e a felháborodás, avagy sem annak megítélését rátok bízzuk, de azért a fejlesztők halálát kívánó „kritikák” íróinak kicsit el kéne gondolkozniuk magukon. A bajt csak tetézi, hogy a sorra érkező javítófoltok időnként több bajt okoztak, mint amennyi hasznot hoztak, a  review-bombing hatására játék értékelése jelentősen romlott, jelenleg "vegyes".