Habár Hideo Kojima rá sem akar nézni az egykori mesterművének felújított kiadására, mi azért lelkesen várjuk, hogy mit hozott ki a Konami a Metal Gear Solid 3 felújításából. A Metal Gear Solid Delta: Snake Eater a jelek szerint szorosan követi majd az eredeti játék történetét, ám a játékmenetét és látványát tekintve egy teljesen új modern remake-et kapunk. Ezzel pedig teljesen új generációk ismerhetik meg a széria eredettörténetét, Naked Snake (később Big Boss) felemelkedését, és azt, hogy az ekkor még újonc ügynök hogyan néz majd szembe a szovjetek oldalára állt mentorával. Ezt a drámát helyezi reflektorfénybe a legújabb sztorielőzetes is, ami egyben a játék launch trailere is, hiszen augusztus 28-án már homlokra húzhatjuk a fejkendőt.
Ez azonban nem az egyetlen friss látnivaló, hiszen friss gameplay is szivárog a globális premier előtt. Most több mint 20 percnyi hamisítatlan játékmenetet tudunk mutatni, ami sajnos a minősége, a tartalma és a japán nyelvű kommentár miatt is hagy némi kívánnivalót maga után, de arra mindenképp jó lehet, hogy nyers körülmények közt lássátok, milyen lesz a hó végén érkező remake.
Habár a teljes egyjátékos kampány és az azt övező extra játékmódok java elrajtol a jövő héten, sajnos még akár hónapokat kell várnunk a Fox Hunt névre keresztelt többjátékos módra. Az alapjátékhoz tartozó, vagyis egyátlalán nem standalone multis móka adaptív álcaruhákkal ereszti majd egymásnak az online tér zsoldosait, és habár ez az eddig látottak alapján kifejezetten szórakoztatónak tűnik, arról tudnotok kell, hogy semmiféle cross-play támogatással nem készül a Konami. Már most van tehát némi hiányérzetünk a Metal Gear Solid Delta: Snake Eater kapcsán, de ennek ellenére is nagyon kíváncsian várjuk, hogy hogy sikerült Kojima nélkül remasterelni a játéktörténelem egyik legjelentősebb lopakodós akciójátékát.
Borítókép forrása: Konami