Még a hónap elején jelent meg a Sniper Ghost Warrior Contracts 2, ami egy kifejezetten jópofa és szórakoztató játék volt a City Interactive (újabban CI Games) csapatától, de azért így is akadt néhány hibája. Egyrészt a karakterünk néha még mindig nagyon esetlenül mozgott, ha tereptárgyakat kellett megmászni, másrészt pedig az MI sem állt mindig a helyzet magaslatán: előfordult, hogy az őrök több száz méterről is kiszúrtak minket, míg máskor azt se vették észre, ha pár centire tőlük késeltük meg egy haverjukat.

ss331bb5c4939b408d53423497cc8f74eb09d9523a1920x1080.jpg

Ezen a helyzeten igyekszik javítani egy kicsit a Sniper Ghost Warrior Contracts 2 frissen debütált 1.03-as frissítése, ami egy sor bug javítása mellett az MI-t is kipofozta, legalábbis részben. A fejlesztők szerint ugyanis az őrök innentől kezdve hamarabb észrevesznek majd minket, ha a közelükben ólálkodunk, cserébe viszont a játék azt is jelzi, ha az ellenséges mesterlövészek helyett azok spottere szúr ki minket a távcsövével. A fejlesztők ezeken kívül Dead Eye nehézségi fokozaton teljesen kikapcsolták az életerőnk regenerálását, hogy így biztosítsák a minél nagyobb kihívást.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!