• Az Unreal Engine-t használja majd a STALKER 2
  • Szerintük ez a motor volt számukra a legjobb választás
  • Egyben pedig azt is leszögezték, hogy ezzel nem utalnak semmilyen exkluzivitásra

Jó ideje nem hallottunk már a szép csendben készülődő STALKER 2 kapcsán semmi újdonságot, az új év hatására azonban látszólag megtört a jég. A fejlesztők Twitteren tettek közzé egy rövid kis bejegyzést, melyben hivatalosan is megerősítették a nem hivatalos információt, mely szerint a készülődő STALKER 2 az Unreal Engine-t használja majd.

stalker-2-004.jpg

Elmondásuk szerint azért esett a választásuk az Epic motorjára, mert ez volt a legjobb elérhető technológia számukra, egyben pedig jól harmonizál azzal a céljukkal is, miszerint szeretnék a játékot a lehető legkönnyebben moddolhatóvá tenni, hiszen korábbi játékaik is a modderek segítségével maradtak érdekesek, amiért nagyon hálásak is a közösségnek.

Külön érdekesség, hogy a bejelentés végén a fejlesztők az exkluzivitás kérdésére is kitérnek. Elmondásuk szerint pontosan tudják, hogy mire enged következtetni egy ilyen bejelentés, de jelenlegi posztjuk csak és kizárólag a motorról szól, azt a témát, hogy pontosan mely digitális áruházakban lesz kapható a STALKER 2 majd később szeretnék megvitatni.