Colin Trevorrow 41 éves, és nincs túl nagy rendezői tapasztalata. Készített dokumentumfilmet, televíziós filmet, és egy rövidfilmet, még 2002-ben. Aztán jött a 2012-es Kockázatos túra, majd a 2015-ös óriási költségvetésű Jurassic World, ami hihetetlenül sikeres és jövedelmező alkotás lett. Ez pedig egyenesen a Star Wars IX. részének rendezői székébe repítette őt. 

Most egy belső forrás, aki egy meg nem nevezett stúdió vezetője, a Vulture magazinnak nyilatkozott. Azt állítja, hogy a Jurassic World forgatása alatt Colin Trevorrow csak a saját kreatív ötleteit hangoztatta, de mivel Spielberg személyesen választotta ki a hosszú idő után mozikba kerülő folytatás élére, senki nem szólhatott ellene. A Book of Henry forgatása alatt a viselkedése elviselhetetlenné vált, "saját egoista nézőpontjait szajkózta, és csak azt." A siker nem ismétlődött meg, ekkor pedig már pletykálták a Disney háza táján, hogy Colinnak majd mennie kell a Star Wars közeléből (ment is). Kathleen Kennedy a Lucasfilm mindenható asszonya, akivel nem érdekes szórakozni. 

"Ha rosszul közelítesz a producerhez, akármilyen módon, neked véged. Sok fiatal és új rendező jön hozzá, akik azt mondják, meg akarom csinálni ezt, meg akarom csinálni azt. Lord, Miller, Trevorrow nagyon gyorsan lettek nagyon gazdagok, akik beleszerelmesedtek a saját sikerükbe, és nem akarnak a szabályok szerint játszani. Máshogy akarnak dolgozni. De Kathleen Kennedy az a személy, akivel nem lehet újat húzni."

colin-sw-9.jpg