A Stardock sajtóközleményt adott ki, melyben bejelentik a  The Gamer's Bill of Rights (kb. Kiáltvány a játékosok jogairól) címet viselő dokumentumot. Ez egyféle normagyűjtemény, melyet elsősorban a PC-s játékosok védelmében ajánlanak elfogadásra és betartásra a független fejlesztők és a kiadók részére. A cég elnöke, Brad Wardell elmondta:
   "Az ipar résztvevőjeként alapvető, közös normákat kell felállítanunk, melyek védik a PC-s játékosok érdekeit. A konzolpiac már bír hasonlóval, melyek a Nintendo, a Microsoft, vagy a Sony platformjain futó játékokban érvényesülnek. De a PC-n a kiadók olyan játékokat adhatnak ki, melyek épp, hogy be vannak fejezve, alig van hozzá támogatás, és tolakodó másolásvédelemmel bírnak."

Chris Taylor, a Gas Powered Games alapítója és vezérigazgatója így kommentálta a dolgot (a Stardock adja ki Taylorék új játékát, a Demigodot):
   "Ez egy nagyszerű alap, melyre már régóta várt az ipar, és amellyel végre olyan élményt nyújthatunk vásárlóinknak, amelyre évek óta vágynak, és melyet tényleg megérdemelnek."

Wardell hozzátette:
  "A PC-ipar eladása jelentősen csökken, mert a piacunk számottevő százalékát teszik ki azok a PC-k, melyek vagy megfelelőek, vagy nem a játékok futtatására. Miután nincs lehetősége visszavinni a címet a kiadónak és visszakérni az árát, sok potenciális vásárló egyszerűen nem veszi meg a címet, melyet amúgy megvásárolna, mivel fél, hogy az nem fog működni a PC-jén. Az átlagvásárló például nem is tudja, mit jelent a >>pixel shader 2.0 támogatás<<."

Íme tehát a kiáltvány szövege:

  1. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy visszavihessék a játékokat, melyek nem működnek a számítógépükön, visszakapva azok teljes vételárát.
  2. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy megkövetelhessék: a játékokat teljesen befejezve kapják meg.
  3. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy egy játék kiadása után értelmes [normális tartalommal bíró] frissítéseket várhassanak el.
  4. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy megkövetelhessék: a letöltőmenedzserek és a frissítőprogramok ne induljanak el automatikusan, vagy ne kelljen ezeket betölteni ahhoz, hogy a játékkal játszani lehessen.
  5. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy egy játék minimum rendszerkövetelménye azt jelentse: a játék azon a számítógépen megfelelően fut.
  6. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy elvárják: a játék nem telepít rejtett meghajtókat, vagy más, potenciálisan ártalmas szoftvereket az ő tudtukon kívül.
  7. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy bármikor újra letölthessék a birtokukban lévő játék legfrissebb verzióit.
  8. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy a fejlesztők vagy kiadók ne kezeljék őket úgy, mint potenciális bűnözőket.
  9. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy egy egyszemélyes [single player] játék ne követelje meg az internethez csatlakozást minden alkalommal, amikor játszani akarnak.
  10. A játékosoknak meg kell adni a jogot, hogy a játékok, melyeket a merevlemezre telepítettek, ne követeljék meg a CD/DVD jelenlétét a meghajtóban a játékhoz.

Azt hiszem, semmilyen további kommentár nem szükséges a fentiekhez...