A THQ már régóta pénzügyi gondokkal küszködik, ami részben a gazdasági helyzetnek köszönhető, részben pedig az üzleti stratégiájuknak, ami erősen a licencekre, azon belül is a sport- és filmes jogokra támaszkodik -- bár az elmúlt években a cég igyekezett változtatni ezen: 2009-ben bejelentették, hogy átstrukturálják a vállalatot, mégpedig három ágazatra, 2011-ben pedig úgy döntöttek, hogy kevesebb gyerekeknek szánt játékot készítenek, illetve felhagynak a sikertelen sorozatokkal, köztük a Red Faction- és az MX vs. ATV-szériával. A változtatások ellenére azonban a cég több negyedévét veszteséggel zárta, s szinte rendszeressé váltak a leépítésről és a stúdióbezárásról szóló hírek. A helyzet tehát nem valami fényes, Strauss Zelnick pedig úgy gondolja, hogy fél év múlva már sehol sem lesz a THQ.

A Take-Two vezérigazgatója az MIT Business in Gaming előadáson beszélt egy keveset a konkurenciáról. Elmondta, hogy a THQ legnagyobb problémája a licencekre alapozó üzleti modellje körül keresendő, hiszen a cég így ki van szolgáltatva a licencbirtokosnak, s még ha sikerül is egy népszerű sorozatot kiépíteni, pár év után újra kell tárgyalni a szerződést, ami kisebb juttatásokhoz és összességében kisebb profithoz vezet.

„A nagy különbség a minőségben keresendő. A Metacritic és a szakemberek szerint a Take-Two rendelkezik a legnépszerűbb játékokkal a third-party kiadók körében. A minőség nagyon nagyon nagyon fontos. A THQ-nak van pár jó játéka, de a minőség terén jócskán elmaradnak.

A stratégia és megvalósítás nem sikerült. (...) A THQ hat hónapon belül más sehol sem lesz.”

Természetesen a jóslatot nem hagyta szó nélkül a THQ: „Nyilvánvalóan Mr. Zelnick megítélése a THQ-val kapcsolatban helytelen, a megjegyzései pedig felelőtlenek és hamisak. Talán jobban tenné, ha a saját üzletéről beszélne.”