• Számos felvásárlást tervezett a Microsoft az elmúlt években
  • Olyan stúdiókat szándékozott bekebelezni, mint a Bungie és a Zynga
  • A legnagyobb fogás azonban a Sega lett volna
  • Mindez az FTC-vel történő pereskedés miatt derült ki

A Microsoft értelemszerűen egyáltalán nem örül annak, hogy a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) jogi úton szeretné megakadályozni az Activision Blizzard felvásárlását, az ebből adódó tárgyalások során viszont számos fontos információt megtudhattunk a céggel kapcsolatban. Kiderült például, hogy az Xbox Cloud Gaming közel sem olyan népszerű, mint azt gondoltuk, de emellett arra is fény derült, hogy a Microsoft lényegében a Starfield miatt vette meg a ZeniMax Mediát, csak PC-re és Xbox konzolokra érkezik a MachineGames gondozásában készülő Indiana Jones-játék, a The Elder Scrolls 6-ra pedig még minimum öt évet kell várnunuk. A tárgyalások között ugyan volt némi szünet nemrég, de a gépezet így sem állt meg, az egyik bizonyítékként benyújtott dokumentum ugyanis rávilágított arra, hogy számos további csapattal bővült volna az Xbox istálló, ha bejönnek a cég tervei.

xboxdoc.png

A 2021-es iratok jól mutatják, hogy a Microsoft leginkább a mobiljátékok területén szeretett volna megerősödni (ezért is szerepel a listában a Zynga, ami időközben ugye a Take-Two Interactive-hoz került potom 12,7 milliárd dollárért), valamint olyan franchise-ok megszerzését tervezte, melyek köré már kialakult egy masszív közösség. A prezentáció szerint az Xbox először összeállított egy 100 stúdióból álló listát, amit aztán leszűkített 8-ra, a felsorolásban pedig olyan ismert csapatok láthatók, mint például a mostanra már a Sony esernyője alá tartozó Bungie, az IO Interactive, a Thunderful és a kiváló alkotásairól (Transistor, Hades, Bastion, Pyre) ismert Supergiant Games. De olyan fejlesztőcégek neve is benne volt a pakliban, mint a Larian Studios, a Behaviour Interactive, a Housemarque (ami ugyebár szintén a Sonyhoz került), a Remedy Entertainment és a Paradox Interactive. Van azonban egy "csapat", amit mindennél jobban szeretett volna megszerezni a vállalat, ez pedig nem más, mint a Sega. 

xboxdoc2.png

Egy szintén bizonyítékként benyújtott email szerint az Xbox feje, Phil Spencer kifejezetten azért kereste fel a Microsoft pénzügyi igazgatóját, Amy Hoodot, valamint a vezérigazgatót, Satya Nadellát (2020 novemberében történt az eset), hogy jóváhagyást kérjen a Sega megkörnyékezésére, valamint a videójátékos részleg (a többi divízióban nem voltak érdekeltek) felvásárlására. Az indoklás szerint a Sega rendkívül jó porfóliót épített fel az elmúlt években, melynek köszönhetően segíthette volna az Xbox Game Pass megerősödését. Az sajnos nem derült ki, hogy mikor és miért ment füstbe ez a terv, de a Nexon befektetése vélhetően intő jelnek bizonyult, ahogy a Sega más területein is voltak bonyodalmak. Mindenesetre jól látszik, hogy a Microsoft sokkal több akvizícióval számolt, mint amennyi végül összejött, pedig – ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja – került néhány impozáns név a kalapba.