• Elindultak az Overwtach szerverei, folytatódhat a bétatesztelés
  • Számos újdonsággal frissítette programját a Blizzard, így új játékmód és térképek is kerültek a programba
  • Az új, mikrotranzakciókkal vagy játékkal megváltható kozmetikai elemek segítségével sokkal könnyebben testre szabhatjuk a karakterünket

A Blizzard állta a szavát, és egy hosszabb téli pihenőt követően a tegnapi napon újra megnyitotta az Overwatch szervereit a bétatesztben résztvevők számára. A stúdió nem azonban nem lazsált a leállás alatt, és brutális mennyiségű dolgot javított, csiszolt, alakított a befutott visszajelzések alapján a játékon, amint azt a legfrissebb patch-hez tartozó kiadási megjegyzés is bizonyít.

A legfontosabb változásokat azonban külön is kiemelte a shooter direktora, Jeff Kaplan, aki elárulta, hogy a beígért új játékmód a Control nevet kapta, ebben pedig két csapat küzd a térkép bizonyos területeinek uralma felett három fordulón keresztül. Ehhez persze két új harcteret is kapunk: Lijiang Towert és Nepalt egyaránt a friss opcióhoz tervezete a Blizzard, és nem csak valódi online játékosokkal, hanem akár a mesterséges intelligencia által irányított egységekkel is küzdhetünk rajta, ha úgy tartja kedvünk.

A karakterünk fejlesztési metódusa átalakult, hiszen a szintlépéshez szükséges tapasztalati pontokat mostantól a Quick Play meccsek és az MI ellen vívott csaták során is gyűjthetünk, a szintlépéseket követően pedig úgynevezett Loot Boxokat kapunk, melyekben számos a karakterünk testreszabásához szükséges elemet találunk majd, így különböző skineket, emote-okat, választható dialógus opciókat, és különleges animációkat. Utóbbiak közül a Highlight intrók lesznek a leglátványosabbak, melyeket akkor aktiválhatunk, amikor a csata legszebbnek ítélt megmozdulását hajtjuk végre: ekkor a választott harcosunk egy vagány animációval ünnepli meg teljesítményünket.

A kozmetikai elemek egyébként nem csak a Loot Boxok bezsákolásával lesznek elérhetők, hanem a játékon belüli fizetőeszközként használható kreditek elköltésével is, és bizony lesz mire elverni a virtuális pénzünket, hiszen közel 160 kosztümöt nyithatunk meg a karakterek számára, köztük 39 legendás skinnel, melyek darabja 1000 kreditet kóstál.

A legjobb hír azonban nyilvánvalóan az, hogy a Blizzard újabb felhasználókat is bevon a tesztelés folyamatába, a meghívókat pedig hullámokban küldi ki a szerencsés jelölteknek.