Az eset az elmondása szerint 2015 végén történt, aki pedig megtette, a Naughty Dog egyik vezetője volt. Miután a Sony humán-erőforrás részlegéhez fordult, hogy elmondja sérelmét, azonnali hatállyal kirúgták. Állítja, hogy ezután nem sokkal a Sony 20 ezer dollárt ajánlott fel a hallgatásáért cserébe. A kérdés az, hogy miért csak most hozza ezt nyilvánosságra? David Ballard ezt írja:

"2015 végén a Naughty Dog egyik vezetője szexuálisan zaklatott. Ezt követően a munkahelyi környezet elviselhetetlenné vált. 2016 februárjában idegösszeomlást kaptam, ami után a Sony HR részlege is bevonásra került. Elmondtam nekik, hogy mi történt, másnap kirúgtak azzal az indokkal, hogy a cég más helyre költözik, ennek következtében pedig megszűnik a pozícióm. Felajánlottak 20 ezer dollárt, ha senkinek sem beszélek az esetről, azonban ezt visszautasítottam. Azóta munkanélküli vagyok. Amikor az interjúztatók megkérdezik, hogy miért hagytam ott a Naughty Dogot, azt mondom, kiégtem, mert szégyellem bevallani azt, hogy mit éltem át.

A Harvey Wenstein ellen fellépők adták meg neki a bátorságot, hogy ő is kimondja a kimondhatatlant: "Láttam, ahogy a filmiparban dolgozók elmondják az igazságot. Én is megteszem, de ez életem legnehezebb döntése. Nem fogom hagyni, hogy megutáltassák velem életem értelmét, a videójáték ipart."

Se a Sony, se a Naughty Dog nem kommentálta az esetet.

542703.png

Update: Vasárnap délelőtt a Naughty Dog közleményt adott ki. Azt írják, hogy megvizsgálták az esetet, és semmilyen bizonyítékot nem találtak arra vonatkozólag, hogy megtörtént a zaklatás. Állítják, hogy nagyon komolyan veszik a biztonságos munkakörnyezet, és az ilyen fajta eseményekről szóló jelentéseket, ugyanakkor tiszteletben tartják a munkavállalóik jogait/méltóságát is. Ez segít nekik abban, hogy fenntartsák a szenvedélyüket abban, hogy remek játékokat készítsenek.

Az ügy valószínűleg folytatódni fog, ahogy jön valami információ, mi is beszámolunk róla.