A Szörnyecskék 3-at még a Warner Bros. Discovery vezetője, David Zaslav jelentette be 2025-ben, és azóta szépen lassan összeállt a kreatív csapat is. A rendezői székbe visszatér az első két Harry Potter-filmet is jegyző Chris Columbus, aki az eredeti film forgatókönyvét írta, Steven Spielberg pedig executive producerként erősíti a csapatot. A szkripten Hannah Marks dolgozik Columbus, Zach Lipovsky és Adam Stein korábbi történetvázlata alapján, ami pedig a premierdátumot illeti, előzetesen 2027. november 19-re tűzték ki a bemutatót - ezt halasztotta most el csaknem egy évvel a stúdió.
A Warner Bros. ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy csak 2028. október 6-án térnek vissza a vérszomjas kis szőrmókok, a stúdió pedig nagyon kedvesen egy új kedvcsinálóval erősítette meg a jelentős halasztást.
10.6.28. Only In Theaters. https://t.co/kZVLPrNd12
— Warner Bros. (@warnerbros) September 23, 2026
Az 1984-es Szörnyecskék az 1978-as Piranhát is készítő Joe Dante rendezésében érkezett, és meglehetősen egyedi módon keverte a horrort, a fekete humort és a karácsonyi hangulatot. A történet középpontjában egy különc feltaláló fia, Billy és egy különleges kis szörnyecske, Gizmó áll, akit három egyszerű szabály szerint kellene gondozni: ne érje víz, ne érje közvetlen napfény, és ami a legfontosabb, soha ne kapjon éjfél után enni.
Nos, ha a filmek szereplői betartották volna a szabályokat, körülbelül öt perc alatt véget ért volna a sztori, de szerencsére nem így történt, a szörnyecskét véletlenül víz érte, így még több gézengúz született belőle, akik már korántsem voltak olyan kedvesek, mint Gizmó. Az első Szörnyecskék-film egyébként óriási siker lett: nagyjából 212 millió dollárt termelt világszerte mindössze 11 millió dolláros gyártási költségből.
Borítókép forrása: Warner Bros.