Ha nem csupa nagybetűvel írjuk, akkor Fez egy város neve Marokkóban. Hogy hogy jön ide egy Google-találat eredménye, kérditek? Nos, a FEZ furcsa főhősének kobakján éppen egy, ezen városban gyártott és arról elnevezett sapka ékeskedik – hozzátenném még, hogy ezt a sapkát csak a nyugati kultúrkörben nevezzük így, eredeti neve „tarbus”, és nem mellesleg katonai egyenviselet lett II. Mahmud oszmán szultán uralkodásának idején. Most, hogy ma is tanultunk valamit, talán illő lenne felköszönteni az ünnepeltet is, hiszen 10 éves a FEZ, a Philippe Poisson – vagy ahogy talán ismerősebben cseng, Phil Fish nevéhez fűződő játék.

Ez a hírnév azonban nemcsak a játéknak köszönhető – mely egyébként a maga nemében kiemelkedő, már-már zseniális – hanem a szintén 2012-ben megjelent Indie Game: The Movie című filmnek is. A film során a Super Meat Boy fejlesztőit és a független játékfejlesztés nehézségeit ismerhetjük meg, de szerepel benne a Braid kapcsán Jonathan Blow, ahogyan a FEZ és annak arca is. Phil Fish történetébe a megjelenés előtt nagyjából egy évvel láthatunk bele, ahogyan a Penny Arcade Expóra készül, és hallhatunk a játék elhúzódó, egész pontosan öt éves fejlesztéséről is.

A FEZ ötlete eredetileg nem Phil Fish fejéből pattant ki, a kezdetek kezdetén Shawn McGrath volt a partnere, akivel azonban kreatív nézeteltérések miatt hamar különváltak útjaik. A játékhoz végül szerzett egy programozót is, Renaud Bédard segítségével készült el a játék motorja és a pályatervező is, melyben aztán Fish megalkothatta a pixelart világot és annak fejtörőit. Az alapvetően 2D-s platformer különlegességét az adja, hogy valójában egy 3D-s világban játszódik – ezt nyitja meg a névadó sapkaféle főhősünk, Gomez számára –, és a tér forgatásával tudjuk megoldani a feladványokat. Nem forradalmi, láttunk már ilyet korábban is, azonban a mechanikát fantasztikusan sikerült integrálni, ahogyan a metroidvania zsáner jegyeit is. De idáig, mint említettem, hosszú út vezetett.

A játék 2007-es bejelentését követően azonban munkaadója nem engedte Fish-t szabadságra menni, így ő otthagyta állását és az IDF GDC  konferencián elvitte vizualitásért járó díjat. Ez kellő kezdőlökést adott ahhoz, hogy startupként 2008-ban kanadai állami kölcsönből megalakuljon a Polytron névre keresztelt fejlesztőstúdió, és onnan már teljes gőzerővel indulhatott meg a játék fejlesztése. Ez azonban tovább tartott az eredetileg tervezett 2010-es évnél, mikor a pénz elfogyott, az (azóta bezárt) Trapdoor pedig kisegítette az alkotókat a bajból. Az ezután következő két év során még néhány díjat sikerült bezsebelni, és elkészült a már említett film is, mely sokat lendített a FEZ ismertségén.

fez-devs.jpg

A 2012-es megjelenést nevezhetjük részmegjelenésnek is, mert a FEZ ekkor még csak az Xbox Live Arcade-on (ami akkoriban a jobb-rosszabb indie játékoknak biztosított otthont) jelent meg, amit követően, az egy éves exkluzivitás lejártával más platformokon is elérhetővé vált. A kezdeti eladások sem voltak rosszak, legalábbis egy indie játék mércéjével mérve: az első nap 20 ezer, az első két hónap 100 ezer, az év pedig 200 ezer példány eladásával zárult. Az igazi áttörést a PC-s megjelenésre nem sokkal a Humble Bundle hozta el, mely 2013 végére egészen az egymilliós álomhatárig repítette a játékot.

Az exkluzivitás végeztével, az első adandó alkalommal, a 2013-as E3 során bejelentették a FEZ 2-t, ám egy hónapra rá, a GameTrailers egyik írójával való elhúzódó online szóváltást követően Fish bejelentette, hogy felhagy a játékfejlesztéssel és törli a projektet. A döntés a Polytron többi tagját is meglepte, de végül nem egészen így történtek a dolgok – a kiadóvá avanzsált stúdió a Finjivel együttműködve kiadta a Panoramical-t. Majd jött a Gamergate zaklatási botrány, melynek Fish az egyik első célpontja lett, ekkor másodjára is bejelentette távozását, és tény, hogy azóta keveset hallani felőle, de az ipartól mégsem vált meg teljesen.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ugyan folytatást ilyenformán aligha várhatunk, a FEZ számos indie játékot inspirált, közöttük a Monument Valley-t és a Crossy Road-ot is. Továbbá Phil Fish és a játék (és még sok más érintett) körül zajló, a játékos szubkultúrát mérgező, alapvetően politikai-ideológiai botrány kapcsán mind az ipar, mind a játékos közösség ocsmány oldalába is betekinthettünk, de ez már egy másik történet.