Az 1981-es Donkey Kongban, akkor még a Jumpman művésznéven bemutatkozó Mario, szakmája ellenére túl sok dugulást vagy csőtörést még nem igazán hárított el több évtizedes karrierje során, ellenben rengeteget ugrált, versenyzett és sportolt barátaival. Bár az egyik legismertebb és legrégebbi videójátékos ikon már rengeteg műfajban kipróbálta magát, fő profilja mégis a plaformer maradt, a felhoztalt tekintve pedig nem lehet szó nélkül elmenni az immáron 20 éves Super Mario Sunshine mellett.

sunshine1.jpg

A napra pontosan két évtizede megjelent Super Mario Sunshine a mai napig egy igazán üde színfolt a karakter portfóliójában, mely részben olyan legendás alkotóinak köszönhető, mint a rendező Koizumi Josiaki, a producerek, avagy Mijamoto Sigeru és Tezuka Takasi, az író Wada Makoto, valamint a zeneszerzők, Kondo Kodzsi és Tanaka Sinobu. A Nintendo GameCube felhozatalát erősítő alkotás a platform egyik legjobban fogyó címe lett, 2006-ban már 5 millió eladott példány felett járva, és a kritikusok dícséretében fürödve (bár a kamerakezelés például kapott hideget-meleget). A Super Mario 64 után a sorozat második 3D-s felvonása először a Nintendo Space World 2001 keretében került bemutatásra, és ez volt a már a Jamaucsi Hirosit váltó Iwata Satoru elnöksége alatt megjelent első first-party Mario-játék. Ha pedig már elsők: Bowser a Super Mario Sunshine keretében szólalt meg először Scott Burns hangján.

sunshine2.jpg

A játék helyszínéül a nevéhez igazodva delfin formájú Delfino-sziget szolgál, melyet a Pianta és Noki nevű lények lakják. Mario, Peach hercegnő és gomba-kíséretük nyaralni érkezik a trópusi paradicsomba, azonban virágkoszorúk helyett festékszerű szmötyi fogadja őket, aminek eltakarítására a bajszos hős felfegyverkezik az E . Gadd professzor által kifejlesztett F.L.U.D.D. (Flash Liquidizing Ultra Dousing Device) vízágyúval, és gyorsan el is takarítja a trutyiból felemelkedő harapós növényt – ez persze még csak a kezdet. Szerencsétlen Mariót vádolják ugyanis a szigeten tapasztalt vandalizmussal, azonban miután eltűnnek a Delfino erőforrását jelentő aranyozott entitások (Shine Sprites) és az egész vidék árnyékba borul, a bajszost hőst bízzák meg, kvázi közmunkaként bűneiért, hogy állítsa vissza a rendet és kapja el az igazi tettest.

sunshine3.jpg

A gonosztevő, mint kiderül, Mario kék hasonmása, a varázsecsettel felfegyverkezett Shadow Mario, aki a megszokott recept szerint Peach hercegnő elrablásán munkálkodik, és több kudarcba fulladt próbálkozás után végül sikerrel is jár. Idővel azonban kibújik a szög a zsákból, vagyis hogy a hős gonosz ikertestvére mögött (spoilerveszély!) valójában Bowser Jr. áll, akinek apja a hercegnőelrablós történetet kissé kiforgatva adta be, Mariót tűntetve fel gonoszként, ezért sietett Peach megmentésére. 

sunshine4.jpg

A játékmenet egyik központi eleme a Mario hátán cipelt F.L.U.D.D., ami vízsugarával nemcsak a festékfoltok eltakarításában segíti Mariót, hanem többek között egyébként elérhetetlen helyekre való feljutásban, az ellenfelek kiiktatásában is, valamint képes vele rövid ideig a levegőben lebegve még platformok között is átjutni. Mindezt persze akkor, ha elég víz áll rendelkezésre a tartályában, amiből forrásoknál, folyóknál és hasonló helyeken lehet utánpótlást szerezni.

Super Mario Sunshine ugyan folytatást, felújítást és átiratot sosem kapott, azonban 2020-ban a limitált kiadású Super Mario 3D All-Stars Collection részeként Nintendo Switchen visszatért, apróbb technikai javításokkal és modernizált irányítással, a Super Mario 64 és a Super Mario Galaxy oldalán. A gyűjtemény a hiányosságai és korlátozott elérhetősége ellenére – vagy éppen pont utóbbi miatt – remekül teljesített a kasszáknál, ugyanis 2021 márciusáig több mint 9 millió példányban kelt el világszerte. Ha tehát valaki szeretné pótolni, az vagy levadássza valahogy másodkézből a kollekció egy példányát, vagy marad az eredeti GameCube-os verzió, esetleg az emulátor.