Csupán pár (évekkel felérő) hónapnak kellett eltelnie ahhoz, hogy a Reflexshop ismét megmutassa újdonságait, miután a márciusban prezentált dömping első hulláma lecsengett. Aki azt hitte, hogy a világban bekövetkező változások, na meg a roskadásig töltött polcok kedvét szegik a kiadónak, nos, rosszul kalkulált, hiszen idén a társasjáték-kiadással foglalkozó cégek mintha extra sebességre kapcsoltak volna, és külső szemmel nézve úgy tűnik, minden eddiginél több játék érkezik magyarul. Válogatni pedig nem egyszerű, az újdonságok listája ugyanis minden elképzelhető műfajt és célcsoportot magába foglal. Kiemeltünk pár címet minden kategóriából!

GYEREK- ÉS CSALÁDI JÁTÉKOK

Az ismét javában dúló dínóláz több kategóriába is átszivárgott, így nem meglepő, hogy a gyerekjátékok között is meg lehet találni. Az eredetileg 2018-as Dínó mentőakció (SOS Dino) már csak azért is kitűnik a tömegből, mert szereplőit a világvége fenyegeti. A játékosok célja, hogy négy bajba került dínót tereljenek biztonságba, mivel a meteoreső és egy meglehetősen paprikás hangulatú vulkán is fenyegeti őket. A lapkalerakós társas látványvilágát borzasztóan aranyos, már-már gülüszemű dínók koronázzák meg.

A helyzet egy fokkal már kellemesebb a Draftosaurusban. A 2-5 fős, 15 perces játékidővel rendelkező társasban egy komplett állatkert irányítása a feladat, ahol a lehető legtöbb látogatót kell bevonzani. Ehhez viszont nemcsak látványos dínókra lesz szükség, de azok megfelelő elhelyezésére is a tarka park területén. A Draftosaurus a kínálat egyik legsikeresebb darabja, hiszen idén a Spiel des Jahres ajánlott játékai közé került!

Aki esetleg unja a dínókat, bőven talál más állatnál boldogságot – az alapjáték után a Reflexshop elhozza a Cat Lady kiegészítőjét is! A Boldogságdoboz szó szerint az, amit a neve sugall: egy nagy adagnyi boldogság, mind a játékosoknak, mind a képzeletbeli cicáknak, akikből nemcsak több új található a bővítményben, de további kaja és egy csomó játék is. A 30 perces játékidejű, akár 6 főt támogató társas alapváltozatát mi is legalább annyira szerettük, mint a képzeltbeli macskák ezen eljövendő új játékokat!

Az állatoktól pedig nehéz elszakadni, a kínálatot erősíti ugyanis a Kockanári is, melyben a madaraké a főszerep, akik jelen esetben kubisták. Mármint nem ezt a művészeti ágat kedvelik, hanem inkább azt követik a maguk kocka testével, ami pont elég fura állapot ahhoz, hogy összezavarja őket a hazatérésre készülve. A játékosok feladata, hogy segítsenek szortírozni a különböző fajokat, hogy azok rajokba rendeződve térhessenek haza.

Akinek viszont már állat-túladagolása van, jobb, ha egy kis növénykúrára fogja magát, amihez kiváló választás lehet az Elvetemült veteményes... ahol pihenni viszont nem lehet, hiszen a feladat itt egy olyan kert rendberakása, amit elleptek az articsókák. Aki azt hinné, ehhez elég lesz pár perc és egy jól forgatható ásó, meg fog lepődni, amikor a kezébe kerülnek a lapok, rajtuk a kert számtalan zöldségével és növényével, akik szent célként vállalták magukra az articsókák megritkítását!

A (számunkra) a sort lassan záró Schotten Toten 2 egy régi vágy beteljesülése. Reiner Knizia klasszikusa két évtized után kap folytatást, és a ráadás méltónak tűnik. Ebben a 2 fős társasban egy ostrom közepébe csöppenünk, vagy támadóként, vagy védekezőként, a cél pedig értelemszerűen a talpon maradás. A feladathoz mindenki egy komplett paklit kap, aminek sikeres használatához szükség lesz egy nagy adag blöffölésre, taktikára és némi félrevezetésre is!

A félrevezetésben pedig kevés ember jártasabb, mint maga Voldemort, aki duplán is visszatér. Egyrészt a Harry Potter: A Halálfalók Felemelkedése során, melyben Harry, Ron és Hermione a Roxfortban töltött 5. évük során kénytelenek összeállni, hogy egy sereget toborozva törjék keresztbe Voldemort számításait, megküzdve a varázslóvilág olyan gonoszaival, mint Bellatrix Lestrange vagy épp Lucius Malfoy.

A küzdelemről a másik érkező Harry Potter-játék, a Sötét varázslatok kivédése is tudna mesélni. A dedikáltan 2 főnek szóló társas a fantasztikus Roxforti csata spinoffja, melyben két diák a Sötét varázslatok kivédése terén szerzett tapasztalatát teszteli élesben, egy több körön át zajló párharc során.

  • Érkezik még: Kódok harca, Via Magica, Csalafinta Bandita

PARTIJÁTÉKOK

Nagyobb csoport esetében természetesen az első kérdés az, hogy hányan lehet valamit játszani, a második pedig, hogy ugye vannak benne unikornisok? Na jó, az előző állításból csak egy igaz, és természetesen az unikornisokról van szó. Vagy volt: a varázslatos lények rémuralma ugyanis véget ért, mivel a Kill The Unicorns: Táltosból szalonna célja nem más, mint kihozni a maximumot abból a vadászidényből, ahol a prédák az unikornisok, és az nyer, aki a lehető legtöbbet szedi össze az aljas lényekből, hogy a becsületes iparosok aztán kolbászt, szalonnát, és egyéb fogyasztásra kész terméket készítsenek belőlük!

Akit esetleg zavar ez a húsfeldolgozás, békésebb vizekre is evezhet – vagy legalább kevésbé színesre, hiszen két új fejezettel bővül a Fekete történetek-sorozat. A Horror & Rettegés és az Orbitális bukták tovább öregbítik a széria hírnevét, hiszen előbbiben kultikus filmek és sorozatok elevenednek meg, utóbbiban pedig olyan kényelmetlen helyzetek, amiket mindenki igyekszik elkerülni.

Akit pedig nem zavar a túlvilág, az mindenképp vessen egy pillantást a Calaverára. Ebben a roll-and-write stílusú játékban az élők és holtak közti világ határa szűnik meg egy éjszakára, az e köré szervezett karnevál során pedig még azelőtt kell egy nagy zsáknyi pontot begyűjteni, mielőtt utolérne a végzet. A Calavera nemcsak az érdekes témaválasztása, de az impozáns tálalása okán is komolyan ajánlott!

Ha pedig remek tálalásról van szó, akkor nehéz lesz elmenni a Metro X mellett, hiszen a szivárvány színeiben fürdőző doboz már a képernyőről is le akar mászni. És hová? Feltehetően a föld alá, mivel ebben az akár 99 fő által is játszható, sínpompás flip and write társasban a lehető legértékesebb metróhálózat létrehozása a cél. Sínre fel!

Érkezik még: Az elhagyatott könyvtár

HALADÓ JÁTÉKOK

Lehetetlennek tűnik a haladó játékok kategóriáját nem a Mariposasszal kezdeni, ezt ugyanis annak az Elizabeth Hargrave-nek a keze munkáját dicséri, aki a mostanság épp vitatott megítélésű Fesztávval írt történelmet. Hargrave most sem távolodik el az élővilágtól, új játéknak címadó főszereplői a királylepkék, akik tavasszal Közép-Amerikából Észak-Amerikáig vándorolnak – a játékosok ehhez a lenyűgöző utazáshoz csatlakozhatnak, három évszakon át követve a karton formában is lenyűgözően festő lepkék útját.

Az elfogultság vádja viszont nemcsak Hargrave kapcsán merülhet fel, ha szeretett szerzőről van szó, de a Szkítia fosztogatói láttán is. A Nyugati királyság- és az Északi-tenger-trilógia alkotója, Shem Phillips legújabb játéka nem is teljesen új, hiszen alapját a magyarul sajnos ki nem adott Raiders of the North Sea adja. Az új epizód is a hódításról szól, csak most épp az ókori világban, Kimmériából Asszírián és Perzsián át egészen Hellászig. A fosztogatók élete nemcsak gyönyörű, de egyelőre minden jel szerint legalább annyira szórakoztató lesz, mint Phillips közelmúltbeli klasszikusa!

A közelmúltról pedig az Egy szép új világ is tudna mit mesélni, melyben az egykori világ romjaira kell felépíteni a tökéletes disztópiát. Ebben a kártyadraftolós, engine builder játékban a riválisoknál gyorsabban és sikeresebben kell felépíteni egy teljesen új világot, ahol a boldogság nem lehetőség, hanem az egyetlen létező dolog – még ha meg is játszott…

A Vörös Előörsben is valami hasonló a feladat, csak épp utópia nélkül – vagy legalábbis kezdetben nem ez a cél, hanem a túlélés, miután egy szupertitkos szovjet küldetés egy egész kolóniányi embert juttat egy távoli bolygóra. A játékosok feladata létrehozni egy olyan települést, amely nemcsak teljesíti a munkások igényeit, de a termelés folyamatos növelésével kielégíti a Szovjetunió végtelen éhségét is. A sztahavonizmusnak az űr sem szabhat gátat!