Vettem már 2mm-es kínai playmatet, játszottam már terítőn, az asztalossal készíttetett, egyedi társasozós asztalnál pedig eleve ott a filc a játéktérhez. Próbáltam tehát mindenhogy a játékot, kezdve a sima, szűz asztallappal, de az igazi mindenképpen az, ha van valami, amin játszani lehet, ami megfogja a komponenseket, a kártyákat. És erre a célra (micsoda meglepetés!), a legjobb egy playmat. Bár eleinte kicsit szkeptikus voltam, miszerint persze, biztos praktikusabb, de ugyan milyen nagy változást hozhat egy ilyen szimpla kiegészítő a játékos életébe, de azért a kíváncsiság hajtott, hogy kipróbáljam, leteszteljem a különbséget.

dice-on-board-playmat-pcguru-1.jpg

Méretek és mindenféle infók

Ha playmatet keresünk, a legfontosabb a méret. És itt az aktuális játékteret értem, mert hiába gondolkozunk előre, hogy például 6-12 hónap múlva szeretnénk egy nagyobb asztalt, addig is használatban lesz a kiegészítő, a 140x80-as méret pedig egyértelműen le fog lógni a 118x78-as svéd asztalról. Fontos még a méret mellett a minőség és a látvány is. Előbbi sem annyira egyértelmű, ha csak felületesen keresgélünk, de utóbbi pláne nem az. Gondoljunk bele, hogy nem veszünk minden játékhoz külön playmatet, tehát olyat érdemes választani, ami általánosságban tetszik, összességében megy mind az asztalhoz, mind a különböző játékokhoz. Avagy a nagyon csicsás, agyon dizájnolt darabok lehet, hogy látványban jól mutatnak, de nem biztos, hogy mindenféle játékhoz passzolnak. Többek között erről, illetve magáról a playmat-gyártás ötletéről is lehet olvasni a Dice on Board honlapján, ahova véletlenül keveredve például én is megtaláltam a számomra ideális darabot.

dice-on-board-playmat-pcguru-2.jpg

Korábban a nagy kínai rendelős appal sikerült szert tennem egy kék, 2mm-es playmatre, ami alapvetően jó szolgálatot tett, de ott már azért megtapasztaltam a téma egy-egy hátulütőjét. Ha ugyanis nem az igazi a minőség, túl vékony a playmat, akkor nemcsak könnyebben rongálódik, koszolódik, de jobban törik is, gyorsabban felvesz egy alakot, ami utána rögzül. És itt jön képbe, hogy a 3mm-s, varrott szegélyű, vízlepergető playmat miért jó. Pontosan azért, amit bárki gondolna, józan paraszti ésszel: strapabíróbb, már fogásra/tapintásra is minőségibb, emellett pedig egyszerűen jobb rajta játszani. Ennek realizálására elég volt egy Dice Miner, aminél a kockadobás, bár ezt tudom, hogy kicsit fura elképzelni, de tényleg jobb érzés volt, mint a sima, bélelt játékterű asztalon. 

A nagy vörös

A Retro Red playmat pedig az a bizonyos nagyvad, ami már említésre került. A 156x86-os tiszta játéktérre teljesen jól illeszkedik a 140x80-as playmat, így vékony csíkokat hagyva, de a kék filchez tökéletesen illeszkedve. Takarítása egyszerű, 3mm-es vastagságával strapabíró, nem rongálódik egykönnyen, emellett kellően (de nem túl) puha ahhoz, hogy a kártyajátékoktól és kockajátékoktól kezdve a nagyobb és igazán helyigényes, összetettebb darabokig (pl. Star Wars: Lázadás) bármit élvezettel lehessen rajta játszani. Jól is mutat, emellett vízlepergető anyagával az sem gond, ha valami rácseppen. Az egyetlen, ami negatívumként szemet szúrt, az a grafika, mert mintha kisebb mérethez készült volna, nem elég éles, legalábbis én úgy láttam, de még így sem vészes. Ellenben a Dice on Board árai kifejezetten jók, sokszor kisebb méretű playmatek is hasonló összegért kaphatók, ráadásul a választék is bővül. Az elmúlt hetekben lefolytatott játékok alapján kifejezetten ajánlom a cég termékeit, miközben a készítők maguk is gamerek, és más, hasonló “családi kezdeményezésekhez” hasonlóan (Társasjátékpont, The GiftForge és társai) kedves üzeneteket küldözgetve, megbízható módon teljesítik a rendeléseket. Ha valaki gyakran társasozik, kártyajátékokon él, annak érdemes megnézni a kínálatot, hátha talál valami olyan darabot, ami illik az elképzeléseihez.