A Raid & Trade alapjáték mellett az egyik kiegészítő, a War on the Streets is nálunk járt, mi pedig immáron sokadik alkalommal próbáltuk ki, hogy milyen is a túlélés a világvége után. Mint oly sok játék, ez is Kickstarteren kezdte pályafutását, és bár ártütő sikert nem aratott, a megvalósuláshoz éppen elég pénzt kalapozott össze. Ezúttal egy fosztogató kereskedő – vagy kereskedő fosztogató, igazából nem eldöntött – bőrébe bújva járjuk és hasznosítjuk újra a környék házait. Közben pedig reménykedünk, hogy a kezünkről senki sem akarja lecsapni a nehezen megszerzett zsákmányt, még mielőtt sikerülne túladni rajta.

Raid & Trade

  • Hazai partner: Gamerna
  • Kiadó: Mage Company
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív (kiegészítővel koooperatív)
  • Játékosok száma: 3-5 fő
  • Játékidő: átlagosan 90 perc
  • Korcsoport: 12+
  • Nehézség: 2,64/5
  • Ajánlott fogyasztói ár: a Gamernánál csomagban, akciósan 7990 forint

Az előkészületek során megépítjük a városka térképét, elszórjuk rajta a kifosztható házakat, véletlenszerűen kiválasztjuk a játéktér közepére helyezendő feketepiac aktuális keresletét. Ezt követően meghatározzuk a város által kínált küldetéseket, kiválasztunk egy szimpatikus karaktert, végül pedig magunkhoz vesszük a hozzá tartozó dobókockát, felszereléspaklit és játékostáblát. Ez utóbbi viszont nem nagyon árulkodik arról, hogy az előbbi kettő aszimmetrikussá varázsolja karaktereinket. Szerencsére azért nem kell hozzájuk új szabályokat megtanulni, csupán az esélyeinken javítanak egyes pontokon.

Nem mindegy, hogy Mercedest osztogatnak...

A kezdőjátékos minden kör elején két globális eseménykártyát húz, és közülük választhat egyet, ez általában mindenki számára egy lehetőséget, vagy egy folyamatos módosítót rejt. Egy kör alatt több fordulót hajtunk végre, melyek során egy lépésre és a négy lehetséges közül egy akcióra van lehetőségünk – ezt ismételjük mindaddig, míg el nem fogynak az akciópontjaink, vagy mindannyian passzolunk. Ekkor következhet az új kör, új eseménnyel. Akcióink gyakorlatilag a játék elejétől a végéig egyetlen dolog, a nyersanyagot jelölő tokenek köré összpontosulnak: ezeket szerezzük a házak fosztogatásával; egymás megtámadásával; kereskedéskor ettől válunk meg; és persze a tárgykészítés is belőlük történik. Mindezt pedig a három lehetséges győzelmi kondíció valamelyikének mielőbbi elérése érdekében tesszük: három küldetés teljesítésével, kellő mennyiségű tárgy legyártásával vagy szívességpontok halmozásával teljesíthető ezek egyik feltétele. A másik kicsit trükkösebb, ugyanis húsz akciópontot is el kell költenünk, ám körönként csupán tizenöt jár, így módot kell találnunk még több megszerzésére.

Elköltésük nem gond, mert természetesen minden cselekedetünk akciópontokat fogyaszt, és a területlapkák némelyikén útlezárásokba botolhatunk, melyek nehezítik a haladást. Továbbá, hogy ne legyen annyira egysíkú a kör folyása, a területlapkák között mozogva incidensek történnek, melyeket vagy megoldunk, vagy későbbre hagyhatunk. Szintén színesíti egy kicsit a képet, hogy házakból három méret adott, mindegyikhez ennek megfelelően húzunk jutalomlapkát, melyek között némelyik választás elé állít: vagy hírnevünk szenved csorbát, és egy rakás nyersanyagtokent kapunk, vagy dönthetünk úgy is, hogy elengedjük az anyagi jutalmat, és inkább az erkölcsi megbecsülést választjuk. Végső soron mindegyik lépés az egyik lehetséges győzelmi feltétel felé terel, a kérdés csupán az, hogy a többiek miként cselekednek, és mennyire agresszív a hozzáállásuk a játékhoz. No meg persze, hogy menet közben a kockadobás és a token-, valamint a kártyahúzás mennyire áll a mi oldalunkra.

Vagy Moszkvicsokat fosztogatnak

A Raid & Trade tálalása igen pofás: a kissé túlméretezett dobozban meglepetésünkre nem standeeket, hanem bizony egész jó minőségű miniket kapunk (a kiegészítőben meg egy egész bandát), az illusztrációk pedig általánosságban véve kifejezetten jól sikerültek. A nyersanyag-tokenek húzózsákja kissé merev, de ettől még persze tökéletesen ellátja a funkcióját, maguk a kartonelemek megfelelő vastagságúak, egyedül a dobókocka oldalainak felületére nyomtatott illusztrációinál aggályos, hogy mikor is kezdenek el lekopni. De ez a legkisebb gond.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A Raid & Trade legnagyobb baja, hogy az összes létező véletlenszerűséget propagáló megoldással meg van verve  van itt kártya- és tokenhúzás, valamint kockadobás is. Bár jómagam egész jól viselem az ilyesmit, ilyen töménységben még nekem is kicsit sok volt, mert itt-ott ugyan van lehetőség módosítani az eredmények egy részén, de összességében ez édeskevésnek bizonyul. A végeredménye mindennek pedig az, hogy döntéseket csak látszólag hozunk, a valóságban minden Fortuna kegyein múlik. A másik, hogy a ház-tokenek is igen gyorsan fogynak, és bizony könnyen előfordulhat, hogy senkinek sem sikerül elérnie a végső célok egyikét, mielőtt teljességgel kifosztanánk a környéket, ezzel gyakorlatilag csak egymás szivatása marad, ha egyáltalán dúlőre lehet vinni a meccset. Egy kicsit javítja az összképet a kooperatív játékmódot és néhány szcenáriót hozzáadó War on the Streets, és az emelett online elérhető küldetések jelenléte, melyek ugyan a mechanikákon nem változtatnak, de legalább nem egymással szemben válunk szerencsénk kovácsává. Akik végképp nem bánják, hogy sorsukat a szerencse szeszélyeire kell bízni, azok jól fognak szórakozni a Raid & Trade alapjátékával is.

(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Gamernának! A Raid & Trade kártyáinak és szabályának megértése alapszintű angoltudást igényel, rajongói fordítása létezik, de csak privát csoportból érhető el.)

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Instagram-oldalát