Esélyes, sőt saját példából és tapasztalatból kiindulva biztos, hogy a kisebb-nagyobb gyermekek kifejezetten rosszul élik meg a folyamatos bezártságot, a legtöbb játék pedig csak ideig-óráig köti le őket. Márpedig most sok családnak kellett önkéntesen az otthonába vonulnia, hogy ezzel is segítse a koronavírus-járvány elleni harcot, ilyenkor pedig szinte mindenhol előjöhet az a nem annyira másodlagos probléma, hogy mivel kössük le a gyermeket, aki unalmában már az ágyon ugrál, ezzel kikészítve annak rugóit, az apuka és anyuka idegeit. Bár a PC Gurunál mindenképpen szeretjük a videojátékokat, azért 3-5 évesen, ha lehet, ne üljön a gyerkőc álló nap a tévé vagy monitor előtt, az olvasás még értelemszerűen nem egyértelmű opció, de azért jegyezzük meg, hogy az 5 felettiek sem baj, ha nem megállás nélkül a kontrollert vagy billentyűzetet püfölik így marad interaktív szórakozásnak a társasozás. 

Ebből kifolyólag kerestük fel partnerünket, a Reflexshopot, hogy segítsenek nekünk abban, mik a jelenleg elérhető legjobb címeik, ha a kisebb vagy nagyobb gyerekeket szeretnénk lefoglalni (ez ismét hangsúlyozva sok családnak nyújthat komoly segítséget), illetve mit tudnak ajánlani abban az esetben, ha valaki önként, egyedül zárkózik valamilyen oknál fogva karanténba. Jelen cikksorozatunk három részben ezt a témát boncolja, elsőként a kisgyerekekre, majd a nagyobbakra, legvégül pedig az egyedül élőkre összpontosítva. Segíti a dolgot, hogy ugyan a személyes vásárlás a legújabb rendelet alapján határozatlan ideig szünetel, a bolt online webáruháza továbbra is bármikor rendelkezésre áll, illetve a helyzet érzékenységéből kiindulva a kiszállítás érintkezésmentes, sőt ezúttal már alacsonyabb összeghatár, avagy 8000 forint felett díjtalan. Abszolút él hát a szlogen: #maradjotthon és #maradjjátékban!

Bohókák (Dweebies)

  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-6
  • Játékidő: 20 perc
  • Korcsoport: 5+
  • Ár: 3690 Ft

Azt hiszem, a Bohókákról nyugodtan el lehet mondani, hogy belépőnek is tökéletes, nagyon egyszerű játékmenetű kártyajátékról van szó, ami a legkisebbeknek is érthető és remek szórakozást nyújthat. Függetlenül az 5 vagy 8 éves korjelzéstől, amit találhatunk az eredetileg Dweebies nevű játék kapcsán. Az igényes fémdobozban (amiben a helyzet javulását követően bármikor bárhova magunkkal vihetjük a bolondos lényeket) lényegében csak a játékszabályt találjuk 54 lapnyi kártya társaságában. A lapokon egy-egy bohóka látható, illetve két sarokban, pontokkal jelölve az, hogy abból a lényből hány darab található a pakliban.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A start a következő módon néz ki: mindenki kap öt lapot, amit a többiek nem láthatnak, majd a maradék kártyák egy húzópakli formájában jól elérhető területre kerülnek. Ezután a kezdő játékos letesz egy lapot a játéktér közepére, húz egyet a pakli tetejéről, innentől pedig hasonló módon tesz mindenki a kialakult sorrend szerint. Lapot csak egymás mellé, alá és fölé lehet elhelyezni, így tovább építve a sort. Amennyiben egy vízszintes vagy függőleges sor valamelyik végére (tehát átlagosan nem érvényes) úgy teszünk le egy bohókát, hogy annak mása a túloldalon van, annak a sornak az összes lapját begyűjtjük, letesszük magunk mellé. Így lehet összeszedni a bohókás élőlényeket, illetve a kollekciónk tükrében nyerhetünk a játék legvégére érve, mikor elfogytak a lapok.

Halálosan egyszerű, emellett piszkosul szórakoztató játék a Bohókák, amiben a minimális taktikázást a számjelölések adják. Mert ugye, ha pont olyan bohókából van nálunk kettő, akiből csak kettő létezik, akkor letesszük az egyiket, majd a kérdés az, hogy meddig várjunk a begyűjtéssel? Elvégre a sorépítés során a többi játékos bármikor letehet mindkét oldalára egy-egy lapot, amivel buktuk a begyűjtést. Innentől jön az, hogy meddig várjunk, mennyit kockáztassunk? A válasz pedig egyénfüggő, maximum a nagy sóhajtások és homlokcsapások mutatják játék alatt, hogy az illető túl sokáig várt. Ezen pillanatok, valamint az egyéniséggel rendelkező, nagyon aranyos bohókák (súlyemelőként, kalózként, sportolóként, űrhajósként vagy éppen orvosként) adják a játék sava-borsát, ami miatt az kimondottan ajánlható. Lényegében korosztálytól függetlenül.

Farmini 

  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 1-4
  • Játékidő: 15 perc
  • Korcsoport: 5+
  • Ár: 2990 Ft

Ismét egy rendkívül kedves és egyszerű darab, ezúttal a gyerekeket megcélzó Lokitól, aminek hála egy apró dobozba zárva ismerkedhetünk meg a gazdálkodás és farmépítés fogalmával. A Farmini mindösszesen állatokat jelképező tokeneket, farm- és karám kártyákat, farkaskártyákat és állatkártyákat tartalmaz, így összesen 54 lapot. Ahány játékos van, annyi farmkártyával kezdődik a menet, ami mindenkinek a személyes kiindulási pont, és ami köré lehet építkezni. 

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A körök egyszerűen és egyértelműen zajlanak, avagy középen áll a négy megjelölt kezdőkártya, elsőre ezek közül lehet húzni egyet, amivel az illető tovább építi a farmot, majd a húzópakliból pótolja a négyesből kiesőt, hogy a következő játékos is léphessen. Karámmal a farmot bővíthetjük, állatokkal a gazdaságot, hiszen a megfelelő mezőre helyezve ők pontokat jelentenek, pont úgy, ahogy az ábrákon lévő kukorica is. Már akkor, ha elkerítjük, ezzel is védve a tulajdonunkat, merthogy időnként farkaslapot is húzhatunk, a ragadozó pedig a kártyáján jelölt állatokat egyből viszi magával, ha azok nincsenek bevédve. A játék akkor ér véget, ha elfogytak a lapok, továbbá az nyer, akinek több pontja van. 

Az alapjáték ennyi, ezt lehet különböző módokon megfűszerezni, például azonos fajok tartásával, esetleg a farm kimondottan igényes kialakításával – továbbá ott az egyszemélyes mód, amiről majd később fogunk beszélni. A Farmini a Bohókákhoz hasonlóan szintén remek szórakozás, és bár nagy szerepe van benne a szerencsének, ezzel együtt is nagyszerű móka a teljes családnak, méghozzá rendkívül minimális összegért cserébe. A rajzok aranyosak és kedvesek, emellett nagyon jó megoldás, hogy a doboz aljába kerülnek a tokenek, ahol az állatkák egy kisebb, farmszerű helyen éldegélnek addig, míg nem kerülnek új gazdájukhoz. Azt pedig talán mondanom sem kell, hogy ha a lurkónak van egy kedvence (pl. tyúk vagy malac), akkor mekkora örömöt jelenthet számára, mikor fülig érő vigyorral begyűjti az újabb tanyalakót. Az már más kérdés, hogy mit mondunk neki, mikor jön a farkas és elviszi a kiskedvencet, de nyugodtan lehet azzal jönni, hogy csak azért viszi magával, hogy utána együtt Farminizzenek, akárcsak a család.

A Tiltott Sziget (Forbidden Island)

  • Típus: kooperatív
  • Játékosok száma: 2-4
  • Játékidő: 30 perc
  • Korcsoport: 10+
  • Ár: 6990 Ft

Társasjátékos körökben általában nem ismeretlen a Gamewright remekműve, a számos jelölést és elismerést szerző, 2010-es A Tiltott Sziget, a méretesebb, de még éppen a barátságos határon belül maradó dobozt megnézve és kibontva egyértelmű, hogy mire fel a nagy népszerűség. Eleve, már a domború motívummal és címmel ellátott fémtároló is nagyon mutatós, de ami belül van, az kimondottan igényes, legyen szó a tartalomról vagy éppen annak tárolásáról. A szabályzatot tartalmazó füzet talán a legszimplább összetevő, de az is jól érthető, ábrákkal illusztrálva a helyzeteket és összetevőket, alaposan leírva, hogy készüljünk fel és álljunk neki a Sziget felfedezésének. Azon Sziget felfedezésének, amin négy szent kincs található, amikkel az Ősök a Föld elemeit (tűz, víz, levegő és föld) irányították. És a 2-4 játékos által vezérelt kalandoroknak bizony ezeket a kegytárgyakat kell megszerezniük, hogy utána élve hagyják el a helyszínt.

A recept egyszerű. Van 24 kétoldalú szigetlapka, amik különböző helyszíneket ábrázolnak, egyik oldalon az alap, másik oldalon a vízzel elárasztott verziót mutatva. Ezeket a normál oldallal felfelé fordítva egy 4x4-es alakban kell elhelyezni, majd mindegyik oldalra megy még 2-2 kártya. Így alakul ki teljesen véletlenszerűen a Sziget maga, amin a négy kincs 2-2 helyen gyűjthető be, valamint van egy menekülő mező, ahonnan a legvégén a játékosok képesek elhagyni a területet. Egy körön belül mindenkinek több akcióra van lehetősége, így a játékosok elárasztott részeket száríthatnak fel, mozoghatnak, tárgykártyákat adhatnak át, a fő feladat pedig az, hogy a kincses mezőkön négy azonos lap eldobásával szerezzék meg az adott kegytárgyat. Ha mind a négyet sikerül begyűjteni, jöhet a kimenekítés. Ha valamelyik kincset mindkét lelőhelyével együtt elárasztja a víz, éppen úgy vége a játéknak, mint akkor, ha a Vízmérce a legfelső fokára ér; valamelyik játékos nem tud szárazföldre jutni (ahol állt, víz alá került, körülette pedig nem maradt egy mező sem a felszínen, így nem tud átjutni); esetleg a csapat nem tudja elérni a menekülőpontot. 

Bukásra tehát bőven van lehetőség, de éppen így a győzelemre is, ráadásul az egész játékmenet gördülékeny, könnyen értelmezhető, addiktív – emiatt szerintem már 10 éves kor alatt is könnyedén játszható, főleg, hogy pont a gyerekek azok, akiket általában nem kell erőszakkal rávenni egy jó kis kincskeresésre. A kártyák minőségi rajzokkal lettek ellátva, Matt Leacock és C. B. Canga remek munkát végzett a mechanika és a látvány terén, jó kézbe venni minden egyes komponenst, így A Tiltott Sziget nagyon gyorsan a teljes család legfőbb kedvencévé válhat, pláne, hogy minden egyes játékban másképpen fognak elhelyezkedni a helyszínek és a karakterek, akik ráadásul random kerülnek a játékosokhoz, méghozzá egy-egy speciális képességgel. Ez a társas ezért és baráti ára miatt is kifejezetten ajánlott, emellett nagyon jó kapudrog lehet a kicsit összetettebb játékok felé.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Első körben így ezeket a játékokat tudom ajánlani a kisgyerekes családoknak, következő körben pedig érkeznek a 10+ életkorban lévő gyerekek, illetve azok a társasok, amik a fiatalabbaknak már komplikáltak lehetnek, de a most bemutatott címekkel együtt nyugodtan ajánlhatók a nagyobbaknak. A Reflexshop felhozatala és alapvetően a társasjátékos kínálat persze ennél sokkal nagyobb, ez csak egy apró réteg a legismertebb és közkedveltebb darabokkal, így a komplett listát is érdemes átnézni, hátha sikerül valami nagy kedvencet találni. Vigyázzatok magatokra és egymásra! #maradjotthon #maradjjátékban

Támogasd te is a PC Gurut!