Néha olyan érzésem van, hogy a francia Mythic Games kötelékében szinte kötelező volna a videójátékos hozzáállás, ami egy-egy összetettebb, már-már wargame-jellegű társas mellett több másik produkciónál is tettenérhető. A nemrégiben igen komoly sikereket elérő Darkest Dungeon-feldolgozás önmagáért beszél, a Reichbusters pedig egy az egyben a Wolfenstein alapjait veszi a koncepcióhoz, míg a Super Fantasy Brawlra elég ránézni, elolvasni a szabálykönyvet, és máris olyan érzésünk van, mintha egy deathmatch/MOBA keverék elé ülnénk le. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben.  

Super Fantasy Brawl

  • Kiadó és partner: Mythic Games
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: kompetitív
  • Játékosok száma: 2-4 fő
  • Játékidő: átlagosan 30-40 perc
  • Korcsoport: 14+
  • Nehézség: 2,10/5
  • Ára: a kiadó honlapjáról 69 dollár, nagyjából 21 000 forint

Jó, első ránézésre nem a játékmechanikával szembesülünk, hanem a doboz méreteivel, merthogy a játék meglepően hatalmas dobozban érkezik. Aki korábban találkozott valamilyen formában a prototípussal, az nagyjából annak kétszeresére számítson. Persze ennek oka is van, elvégre a a Super Fantasy Brawlt kibontva találunk minden jót, így rengeteg minőségi inzertet (GameTrayz), 3 dizájnelemként szolgáló oszlopot és egyben mágusmester-szobrot, 12 minit a bajnokoknak, valamint mindezekhez számos apróságot. Kupák a győzelmi pontok jelzésére, műanyag vagy karton tokenek és jelzők igény szerint, plusz kisebb kártyák a kihívásokhoz/feladatokhoz, illetve nagyobbak a karakterekhez. Merthogy az elképzelés szerint Fabulosa, az egykor háborúktól hangos és véres világ alaposan megváltozott, mióta a mágia lett mindennek a forrása. Nincs többé éhínség, nincs harc, nincs nélkülözés vagy irigység, avagy mindenki békében él, mindenféle konfliktus nélkül. Emiatt találták ki az időutazással megbolondított baráti tornákat, amiket sportként űzve a bajnokok megküzdhetnek egymással, ezzel kiderítve, hogy ki volt minden idők legnagyobb harcosa. És természetesen ezt a játékosok fogják eldönteni.

Avagy mindenki választ magának három bajnokot (véletlenszerűen vagy egyesével, egymás döntésére reagálva a választáskor), magához veszi az illető karakterek minijét, kártyáit, ha pedig felállt a játékterület a csapdákkal, szobrokkal, a játéktábla mellett elhelyezett feladatkártyákkal, akkor kezdődhet is a megmérettetés, ami több fázisra oszlik. Egyfelől van három core, avagy mágikus mag, a kreáció, manipuláció és rombolás, avagy a sárga, kék és piros, amik egy-egy lépést tesznek lehetővé. Ez lehet a megfelelő színű kártya használata valamelyik karakterre, vagy szimplán a játékostáblán szereplő alapmozgások egyike. Ilyenkor lépünk a mezőkön, támadunk (megfelelő távolságba, ami lehet adott vagy nagyjábóli), illetve sebzünk, de extra cselekvést is igénybe vehetünk. Utóbbi a mozgások következményeként egyéb hatásként is érvényesülhet (támadás előtti vagy azt követő fázis valami plusz akcióval), de lehet egy szimpla gyógyítás is, amennyiben arra van szükségünk. Mindezen túl pedig eldobjuk a maradék lapokat, majd, mint minden kör végeztével, újratöltjük a mágikus magokat, és 5 lapot húzunk. Erre azért van szükség, mert bár lehet, hogy a következő játékos akciófázisa jön, vannak védekezésre szánt reakciólapok, amikkel akkor is élhetünk, csak éppen a következő saját körben ennyivel kevesebb lehetőségünk lesz. Valamit valamiért.

Majd a pontozási fázisban jöhet a feladatkártyák megtekintése, ugyanis, ha ebben a pillanatban valamelyik jutalmazható lap követelménye teljesül, máris behúzható érte egy vagy több győzelmi pont/kupa. A másik fél bajnokának likvidálásáért is jár egy. Ha pedig valaki 5-öt összegyűjt, megnyerte a játékot.   

Színtiszta szórakozás

Akitől nem áll messze a MOBA és a deathmatch, az imádni fogja a játékot. A minik részletesek, méretesek és mutatósak, a képességek elég jók, ráadásul remek szinergiát lehet kiépíteni közöttük, illetve az egész Super Fantasy Brawl kialakításáról süt, hogy ez valami szerelemprojekt lehetett, ami ugyan nem olyan összetett, mint a kiadó legtöbb játéka, mégis rengeteg szív van benne. Persze a játékmenetet így is van, ami feldobja és izgalmassá teszi: a csapdák lehelyezése és mozgatása, a karakterek összejátszása, a védekezés fázisa, illetve az utolsó pillanatokig képlékeny győzelmi pontok begyűjtése (elvégre csak a pontozási fázisban teljesülhet egy kártya követelménye) mind-mind olyan elem, amitől csak izgalmasabb a játék. És akkor még ott a karakterek szintlépése egy likvidálással, ami viszont a másik hőssel sem végleg végez, mivel az a beszülető ponthoz kerül, majd a következő körben visszatér, mintha mi sem történt volna. 

Eleve, ez a pacifista stílus nagyon szimpatikus, mert bár szeretem a heroikus témákat és nagy történeteket, azért fárasztó, hogy mindig van valami ősi gonosz, valaki, akit le kell győzni, és persze a játékos az egyetlen, aki erre képes. Itt ilyen nincs, csak béke és nyugalom, ami némi sportszerű összecsapással társul. Az összkép tehát mindenképpen remek, a játék hossza nem vészes, akár négyen is neki lehet ülni, az összetevők pedig szinte mind hibátlanok. A kártyáknál jobb lenne a kicsit könnyebb beazonosíthatóság (összekeverve nem egyből egyértelmű az összesnél, hogy kihez tartoznak), illetve a játékelemek mérete talán túlzásnak tűnhet, de ha van elég hely, emellett tetszik a stílus, a 12 karakteres alapdoboz mindenképpen ajánlott, amit még az extra Force of Nature csomaggal lehet feldobni.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát