Az idei Spiel des Jahres egyik esélyeseként tartottuk számon Johannes Sich alkotását, amely lényegében egy hatalmas térképen biztosított rengeteg feladatot a szemfüles nyomozóknak, akik a különböző bűntényeket göngyölítették fel. Azt már akkor tudni lehetett, hogy érkezik a Full House, viszont az nem volt egyértelmű, hogy ilyen gyorsan, ennyire közel az eredeti megjelenéshez, mit sikerül még hozzátenni a recepthez…
MicroMacro Crime City: Full House
- Hazai partner/kiadó: Reflexshop
- Tarsasjatekok.com adatlap
- Típus: kooperatív
- Játékosok száma: 1-4 fő
- Játékidő: átlagosan 15-45 perc
- Korcsoport: 10+
- Nehézség: 1,29/5
- Ajánlott fogyasztói ár: 8990 forint
Ebben a dobozban is hasonló tartalmat kapunk, avagy itt is egy Hol van Wally/Waldo-variáns az eredmény, aminek legfontosabb eleme egy hatalmas, legalább terítőnyi méretű “újságpapír” lap, ami maga a város az utcákkal, épületekkel, járókelőkkel, tisztes és tisztességtelen polgárokkal. Kapunk mellé egy lapnyi nagyítót, amihez jár egy matrica is, hogy leragasszuk a megfogható részénél. Plusz egy nagyobb adag kártya a bűnügyekkel, esetenként egy borítékkal és számos lappal. Utóbbiak pedig inkább csak segítséget és megoldást jelentenek, hiszen a kiindulás a legfontosabb, amit egyvalaki felolvas az adott ügy felderítésének megkezdésekor (avagy a mesélő az első kártyáról felolvassa, hogy hol és miért nyomozunk), onnantól pedig minden a játékosokon múlik. És nem véletlen, hogy igazából simán át lehet venni az eredeti Crime City szinte teljes leírását, de erről inkább majd később.
Csínytevők nyomában
A recept nem változott: a térképet kihajtogatva, egy ügyet elővéve keressük a kiindulási pontot, majd a nagyítóval vagy szabad szemmel követjük végig a nyomokat, elkövetőket, áldozatokat, hogy megtaláljuk a következő lényeges pontot és pillanatot. Honnan jött? Mit csinált? Honnan szerezte? Merre ment? Ki volt az? És a válaszokat többnyire megtaláljuk az épületek árnyékában, az utcákon, a tömegben… bárhol, a hatalmas, kihajtogatott városképen, aminél csak úgy hemzsegnek a különböző karakterek és lehetőségek. A kártyák egyik oldalát segítségként is használhatjuk, ha már feladnánk a nyomozást, de összességében szerintem nem vészesek a feladatok, amiket a Full House nagyon okosan végre kategóriákra bont, így egy gyerekkel nem futhatunk bele valami durva gyilkossági ügybe vagy szexuális akcióba, míg a felnőtt társaság nyugodtan próbálkozhat bármivel.
Eset van bőven
És bizony tennivaló van bőven. A 16 új eset kezdeti darabjai viszonylag gyorsan megvannak, utána viszont egyre tovább tartanak, ahogy nehezednek és összetettebbé válnak, de józan paraszti logikával, leginkább pedig odafigyeléssel azért ez a játék sem jár túl az eszünkön: szinte minden esetben az a legfontosabb, hogy egy részlet se kerülje el a figyelmünket az élettől hemzsegő látképet böngészve, ami azonban tele van infóval, így mindig résen kell lenni, mert lehet, hogy amit apróságnak gondolunk, az igazából perdöntő bizonyíték.
Ahogyan már szóba került, a Crime Citynél leírtak szinte teljes egészében működnek és igazak itt is, miközben a Full House-zal kapcsolatban azért van egy olyan érzése az embernek, hogy ez egy játék, csak kétfelé szedve. És bizony simán lehetett volna két térkép és összesen ennyi feladat egy alapkiadásban, mert azért komponensből nem kellett túl sokat legyártani, így még ebben a formában is árán belül lehetett volna a kiadvány, ez a fajta üzletpolitika pedig kicsit keserű szájízt hagy az emberben. Pláne, hogy maga a játékterület is lehetne más anyagra nyomva, hiszen ez a fajta papír néhány hajtogatás után elkezd komolyabban megtörni, szakadni, ami az alapjáték esetében már abszolút észrevehető, így a Full House-nál is csak idő kérdése, hogy láthatóvá váljon. Minden más téren viszont, akinek az eredeti játék bejött, az a Full House-t is imádni fogja. A téma hasonló, a helyszín más, a játék humora pedig ugyanúgy imádnivaló, ahogy a fordítása is, miközben megoldásai és mechanikái könnyen magával ragadhatják az embert.
(A tesztpéldányt köszönjük partnerünknek, a Reflexshopnak!)
