Számítógépünk karbantartása, ha nem is mindennapos feladat, legalább félévente érdemes megejteni. Bár feltételezzük, hogy olvasóink közül sokan valamilyen szinten jártasak a témában, mégis érdemes lehet legalább átfutni a cikket, hátha sikerül újat mondani. A szoftveres karbantartás fő célja, hogy a rendszert lassító programoktól megszabaduljunk, illetve helyet szabadítsunk föl a merevlemez(ek)en. A sorrend, amiben ezt leírjuk, nem véletlenszerű, érdemes követni.

Vírusirtás

Az első tevékenységünk a vírusirtás, legalább egy gyorskeresés végrehajtásával. Ez a lépés átugorható, ha van vírusirtónk és folyamatos védelmet ad, valamint az adatbázisa is naprakész. Ha nincs vírusirtód, és bűnös módon a magazint sem járatod (ami mellé ugye járna az ESET), akkor szégyelljed magad, ideje előfizetni! Pénz híján viszont az Avira, az AVG vagy az Avast is kínál ingyenes verziókat, első telepítés után egy részletes-, vagy mélykeresés lefuttatása erősen ajánlott. Lefuttatásához hideg élelmet készíts be, vagy szerezz be egy filmet, mert több, nagy és jól megpakolt meghajtó esetén ez eltarthat egy jó darabig. Még azt is hozzátesszük, hogy bár talán magától értetődő, de egynél több vírusirtót ne használjunk egyszerre, mert komoly gondokat is okozhat a szoftverek ütközésétől kezdve a rendszer teljes lelassulásáig.

Mielőtt azonban pár hasznos segédprogramot ajánlanánk a következő lépésekhez, felhívjuk a figyelmet arra, hogy fölösleges cuccok (toolbar, másik böngésző) telepítése nélkül is fel lehet ezeket rakni. Ne egyezzünk bele mindenbe azonnal, olvassuk végig a leírást, vegyük ki a pipákat. Takarítás közben ne szemeteljünk! A fő szempontok ezek ajánlásánál a könnyű használat, az ingyenesség és a magyar felület voltak. Természetesen vannak más remek alkalmazások is, az egyszerűség kedvéért mi most kategóriánként csak egyet-egyet választottunk.

cleanup.jpeg

Kémtelenítés

Soron következőnek a MalwareBytes Anti-Malware programját fogjuk segítségül hívni. Futása során találhat olyan programokat (adware, malware, pup) amik a vírusirtó rostáján átcsúszhatnak. Ez nem feltétlen annak a hibája, ugyanis veszélyt nem mindig jelentenek ezek az apróságok, sőt, az esetek többségében mi magunk telepítjük őket figyelmetlenségből vagy véletlenül, esetleg valami mással (Potentially Unwanted Program, PUP). Igaz, közvetlen kárt nem mindig okoznak, de kéretlen reklámokkal bombázhatnak (adware), leskelődhetnek vagy egyéb nemkívánatos tevékenységet folytathatnak (malware), nagy tömegben pedig a rendszert, annak indulását és a böngészőt is lassíthatják. A kezelőfelület egyszerű, a beállításokkal nemigen kell szöszölni, egy vizsgálat lefutása után hamar karanténba rakhatók a nemkívánatos elemek.

Porszívózás

Ezután általános karbantartásra a Piriform CCleaner elnevezésű programját ajánljuk beszerzésre. Ennek előnye, hogy egy helyen minden általános takarítást el lehet intézni, nem kell egyesével keresgélni és futtatni a Windows eszközeit, igaz többé-kevésbé azok is megfelelnek a célnak. Ha telepítettük és elindítjuk, első lépésnek az „eszközök” fül alatt érdemes körülnézni, hogy mi minden indul el bejelentkezés után (automatikusan induló programok), és ami fölösleges, azokat kivenni a kijelölésből, köztük a CCleaner élő-diagnosztikát is. Ha valamiben nem biztos az ember, akkor érdemes rákeresni az interneten, bár a rendszert tönkretenni nem tudjuk, de egy laptopnál például a touchpadet figyelmetlenségből könnyedén le lehet tiltani.

Ezután a fölösleges programokat fogjuk eltávolítani a rendszerből. Az eszközökön belül a „programok eltávolítása” menüpont alól azokat, amiket nem használsz, nem játszol vele, nem tudod miként került oda, távolítsd el, ne foglalja hiába a helyet. Ezután már csak egy tisztítás lefuttatása van hátra, tegyük is meg a „tisztító” fül alól, egy elemzés lefuttatása után.

Ha ez megvan, hívogató lehet még a registry (rendszerleíró) karbantartása. Ennek elvégzése azonban nem feltétlenül szükséges, vagy jó ötlet. Hogy miért mondjuk ezt? Ez a művelet igazából több kockázatot hordoz, mint amennyi haszonnal kecsegtet. A rendszerleíró adatbázis manipulálása avatatlan kezek által nem ajánlott, és a legjobb eredmény maximum párszáz kilobájttal kevesebb felhasznált RAM, ugyanis az egész adathalmaz az operációs rendszer indulásánál ide kerül, hogy a lehető leggyorsabban el lehessen érni. Ezen okból kifolyólag a registry töredezettségmentesítése teljesen értelmetlen, azok a programok, amik ezzel reklámozzák magukat, messze kerülendők (általában fizetősek is). Persze rend a lelke mindennek, és ha rászánjuk magunkat a műveletre, a CCleaner felajánlja az adatbázis elmentésének lehetőségét, ezzel mindig éljünk!

defrag.jpg

Defragmentálás

Mindezek végeztével csak a töredezettségmentesítés van hátra. Ajánlani újfent a Piriform Defraggler elnevezésű programját tudjuk, jóval alaposabb, mint a Windowsos defrag. A meghajtó kiválasztása után, egy analízis elvégzését követően már indulhat is a móka, 10% töredezettség fölött már ajánlott a művelet végrehajtása. Van lehetőség gyorsított üzemmódban is lefuttatni a programot, de igazán alapos munkát a „rendes” mentesítés végez. Szólunk előre, hogy a meghajtó telítettségétől, állapotától, méretétől és típusától függően ez akár több órát is igénybe vehet, miközben a lemez nagyon elfoglalt lesz, érdemes ennek tudatában időzíteni (bár ha szükséges, futtatható háttérben is). Összehasonlításképpen egy 1 TB-os, 75%-ban teleírt és 10%-ban töredezett meghajtó 6 óra alatt végzett a feladattal.

Na de miért fontos a töredezettségmentesítés, és egyáltalán hogyan töredezik a meghajtó? Senki sem esett neki kalapáccsal, arról van szó csupán, hogy optimális esetben a telepített és/vagy letöltött programok egy tömbben kerülnek felírásra, de ha nem áll rendelkezésre elegendő egybefüggő hely, akkor a merevlemezen szétszórva, töredezve lesznek elmentve az adatok. Ennek következménye, hogy akár több különálló lemezre is kerülhetnek, egy HDD ugyanis több, egymás alatt elhelyezett „korongból” áll (az SSD egészen más tészta, arról is ejtünk hamarosan pár szót). Ebből adódóan a nagyon töredezett meghajtó az adatokat lassabban, több részletből tudja kiolvasni, mert az olvasófejnek sokat kell járnia, ami általános lassuláshoz vezet, illetve a sok fölösleges címkézés akár több száz megabájtot is felemészthet.

Az SSD viszont egészen más technológiát használ, mint a HDD, tulajdonképpen olyan, mint a RAM (memória), csak ez áramtalanításkor sem veszti el az adatokat. Viszont van egy hátrányos tulajdonsága: véges mennyiségben lehet írni rá. Igaz ez több ezer, vagy akár több százezer alkalmat is jelent, a töredezettségmentesítés alkalmával azonban nagyon-nagyon (tényleg nagyon) sok írás/olvasás műveletet hajt végre a rendszer. Mivel az SSD működéséből adódóan (nincs egy olvasófej, aminek járnia kéne) a töredezettség nem okoz látványos lassulást, ergo fölösleges, sőt egyenesen káros ezt a műveletet végrehajtani.

Következő részünkben elővesszük a porolót is, de addig is kíváncsiak vagyunk, hogy ti milyen gyakran tartjátok karban a gépeteket? Milyen egyéb programokat ajánlanátok és miért?