• Minden eddigi Ubisoft játéknál több fogyott a The Divisinből az első 24 órában
  • A shooter a cég digitális eladási rekordját is megdöntötte
  • A becslések szerint a nyitónapon csak a Destiny fogyott jobban az új IP-k tekintetében

A bétatesztek elképesztő adatai miatt nagyon-nagyon bízott a Ubisoft a Tom Clancy’s The Division sikerében, a francia kiadó egyenest a „videojátékos történelem egyik legjobb debütálását” remélte a programtól, és dacára a nem éppen zökkenőmentes startnak és a döcögősen működő szervereknek, a játék jól kezdett a kasszáknál.

Ugyan Yves Guillemot, a Ubisoft társalapítója és vezérigazgatója konkrét számokkal még nem szolgált (azzal szeretnék megvárni a viszonteladók visszajelzéseit), de annyit már elárult, hogy a cég 30 éves történetében 24 óra leforgása alatt még nem kelt el annyi példány egyetlen videojátékból sem, mint amennyi a The Divisionből fogyott.

Vagyis mostantól az RPG elemekkel tűzdelt akciójáték számít a Ubisoft legjobban fogyó címének az első napi eredmények tekintetében, ami a kiadó portfóliójára pillantva nem rossz ajánlólevél, hiszen a Watch Dogs-ot és az Assassin's Creed-sorozat epizódjait is maga mögé utasította ezzel. A Ubisoft azt is elmondta, hogy az videojátékos eladásokat monitorozó NPD Group és a GFK Chart Track jelentése, valamint a saját becsléseik alapján az új IP-k tekintetében csak a Destiny tudhat jobb számokat felmutatni a The Divisionnél, ami a Bungie shooterének elképesztő teljesítményét figyelembe véve igencsak bíztató kezdetnek tűnik. Ezzel egyébként a Ubisoft három játékot jegyez a négy legjobb nyitónapi eladásokat produkáló új franchise közül, hiszen a Destiny mellett a 2007-es Assassin’s Creed, és a 2014-es Watch Dogs tartozik ilyen tekintetben az élmezőnybe. Mindemellett a The Division a digitális eladások terén is jól teljesített, hiszen a Ubisoft minden eddigi programját felülmúlta ebből a szempontból.

„A The Division premierje elképesztő eredmény a Ubisoft számára, és egyben demonstrálja cégünk páratlan tehetségét fantasztikus új franchise-ok megteremtése, illetőleg azok szórakoztató blockbuster sikerré való alakítása terén.” – nyilatkozta magabiztosan Guillemot.