Az van, hogy (ahogyan azt már a facebookos csoportban is jeleztem), a PC Guru főszerkesztői székével több felelősség és még több munka jár, ami természetesen, kis mértékben ugyan, de a Borzongásra is kihat. Legalábbis olyan szempontból, hogy kis szerkesztőségként nem rendelkezünk végtelen erőforrással, avagy minden nehézséget együtt, kevés fővel kell megoldanunk, miközben van még nálunk Príma Konyha, illetve októberben két különszám is. A Borzongás hobbiprojektként, szerelemgyermekként indult, egyetlen szám erejéig, és kihívások ide, nehézségek oda, jelentem, halloweenre, október 31-én, az eredeti tervek szerint érkezik az ötödik szám, ismét 100 oldalon, komoly mennyiségű, változatos tartalommal. A megjelenési időpont pár hete még nemcsak az extra munkafeladataim miatt volt kérdéses, hanem az új Halloween bemutatója okán is, ami pont a lapzártára esik, ezért nem tudtam, sikerül-e időben megnézni (majd megírni és dizájnolni a cikket). Szerencsére a forgalmazó jóvoltából (innen is hála a UIP-nak) időben lesz minden, a sajtóvetítés és ennek köszönhetően a cikk is, viszont pont a szoros határidő miatt ezúttal nem tudunk már napokkal korábban megjelenési partit rendezni.

borzongas-logo1.png

Emellett, hogy további hírekkel szolgáljak, elmondhatom, hogy 2019-ben is lesz Borzongás, már ha az eladásaink tartják a szintet, bár néhány változtatást eszközölni kell majd. Poszter esélyesen nem lesz (nem hozott több olvasót, sőt a poszteres számokból kevesebb fogyott), ahogyan 100 oldalas magazin sem – jelenleg a 84 oldalas verzió tartja el magát, azzal tudunk tervezni a jövőre nézve. A 990-es árat a Lapker és a Posta díjai, valamint a nyomdai költségek mellett azonban nem tudjuk tartani, ezért 1490 forintra emeljük a lapért kért összeget. Éppen ezért van továbbra is lehetőség az előfizetésre, ott az áraink nem változnak, sőt egy ideje már pólóval együtt is megkaphatjátok a teljes évnyi felhozatalt!

Ismét egy jó hír: ha premier előtti összejövetel nem is lesz, halloween miatt valamivel csak készülünk, méghozzá a CreepyShake csapatával összefogva, akik eddig is szívvel-lélekkel támogatták hazánk egyetlen nyomtatott horrormagazinját, céljuk így láthatóan a műfaj népszerűsítése. Az összejövetelen (31-én, természetesen) nemcsak író-olvasó beszélgetés, kvízjáték várható, de a Borzongás ötödik számát is megvásárolhatjátok, pólót is vehettek, valamint filmvetítéssel (Pumpkinhead) és elég komoly nyereményjátékkal is készülünk. Ha esetleg további részletek érdekelnek, vagy csak szimplán még nem tettétek meg, csatlakozzatok zárt csoportunkhoz, nehogy lemaradjatok bármiféle fontos eseményről, nyereményjátékról.

A részletek

És hogy mit találtok majd a lapban? Nos, a megszokottan minőségi, teljesen saját címlap (ahogyan eddig, Art Gutierrez és Tringli László, Trinyó Art munkája) mögött a dizájnhoz illő tartalom vár. Kiemelt figyelmet kap az új Halloween, ami fittyet hányva a folytatásokra, ezúttal kizárólag a klasszikus első részt veszi alapul. Emellett természetesen szinte minden lényeges újdonság szóba kerül, ami az elmúlt hónapokban elérte hazánkat, így a mozipremierek közül kritikával illettünk olyanokat, mint a Meg, a Predator, a Slender Man, Az apáca, sőt a Mandy, a legújabb Puppet Master, a Sharknado 6 (The Last Sharknado) sem kerülhette el figyelmünket. Nem beszélve az ázsiai különlegességekről (Mai Chan’s Daily Life, Kodoku), valamint ahogyan kezdtem az esztendőt, úgy is zárom, avagy ismét van független filmes összeállítás, ám most nem annyira a grindhouse és B kategória áll a célkeresztben, inkább a minőségi indie horrorokat kutattam fel.

Emellett jól tudom, mennyien szeretitek a retró mellékletet, avagy visszatér a Hammer rovat, van eurohorror, méghozzá több oldalon (The Blood on Satan’s Claw, A hullaégető), sőt összefoglalóból (Romero zombifilmjei, Testrablók és I Spit on Your Grave – mind születésnapos, mindről megemlékezünk) is többet találhattok majd a magazinban. A lista természetesen nem véges, de hagyok meglepetést is, ízelítőül legyen itt még egy pár cím a teljesség igénye nélkül: Black Roses, Gyilkos bohócok az űrből, Nyugodjak békében, Body Melt és a többi. Lesz videojáték, folytatjuk és lezárjuk a zombijátékos összeállítást, rovatok terén pedig az utolsó szám felhozatalát visszük tovább, pluszban az ősszel napvilágot látott Aliens vs. Predator képregényeket is kivesézzük.

borzongas1804.jpg

Ez lesz a Borzongás ötödik száma. Továbbra is érdemes előfizetni, mivel 3900 forintért az év összes (konkrétan négy) magazinját a megjelenés napjára házhoz viszik (még az árváltozás ellenére is). A magazin, ahogyan már jeleztem, október 31-én jelenik meg (ha a Posta valamit nem szúr el, előfizetőink előbb megkapják), 1490 forintba kerül, illetve egy apró ajándékkal is kedveskedünk. Visszatér az ESET vírusirtó kód, amivel a számítógépet tudjátok megóvni az illetéktelen támadásoktól (és ami amúgy nem olcsó mulatság). Aki még nem tette meg, az információk és szavazások, érdekességek miatt lépjen be a hivatalos csoportba, illetve néha látogasson el honlapunkra. Sőt érdemes a már említett rendezvényünkre is felkészülni, hiszen ott is lehet majd könyvet és filmet nyerni. Hamarosan találkozunk, addig pedig kellemes rémálmokat, jó Borzongást!

Gyakran ismételt kérdések

1. Hogyan fizethetek elő? Mikortól kapom a magazint? Előfizetni a következő négy számra (avagy egy évre, amiben a már megjelent lapok nincsenek benne, hiszen ELŐfizetésről van szó) az alábbi oldalon lehet, illetve az elofizetes (kukac) skorpioprint (pont) hu címen (ahol a felmerülő kérdésekben is segítenek – a magazinban lévő telefonszám hirdetésfelvételhez van, nem előfizetési kérdésekre). Előfizetési szándék esetén a soron következő lapszámot csak akkor tudjuk belevenni az egy évbe, ha a megjelenés előtt két héttel már megérkezett hozzánk az előfizetési díj. http://borzongasmagazin.hu/elofizetes

2. Honnan vehetem meg a magazint, ha az újságosoknál és a hipermarketekben (Interspar, Auchan, Tesco) nem találom? A Borzongás összes száma felkerül a PC Guru webshopjába is, onnan bármikor rendelhetők: https://shop.pcguru.hu/index.php

3. Nem működik az ESET kód, lehetséges, hogy lejárt? Az ESET kód egy extra ajándék, amit a PC Gurunak hála tudunk a magazin mellé adni, és általában a megjelenés környékétől használható fel olyan másfél-két hónapig (ez változó lehet). Utána a kód érvényét veszti.

4. Kit és hol érhetek el, ha bármi kérdésem van? Ahogyan jeleztük, az előfizetések és rendelések kapcsán az elofizetes (kukac) skorpioprint (pont) hu címen lehet érdeklődni, a magazinos egyéb témákban pedig a bojtosg (kukac) pcguru (pont) hu az ideális cím.