• Történelmi mélypontra került a Destiny 2 játékosszáma
  • Legalábbis Steamen
  • Soha nem játszottak ilyen kevesen a Bungie FPS-ével a Valve platformján
  • A zuhanás hátterében az elégtelen mennyiségű tartalom és az elbocsátások állhatnak

Mostanra mindenki értesülhetett a Bungie berkeiben történt leépítésről, melynek keretében hozzávetőlegesen száz alkalmazottjától vált meg a nagy múltú stúdió. Az okokat illetően is hamar kibújt a szög a zsákból, a cég CEO-ja, Pete Parsons ugyanis elismerte, hogy a Destiny 2 játékosszáma egyáltalán nem üti meg az elvárt szintet, emellett pedig a 2024 júniusára csúsztatott (bár ezt hivatalosan még mindig nem erősítette meg a cég, szóval mindenhol február 27. szerepel) The Final Shape előrendelései sem a tervek szerint alakulnak – a Lightfall langyos fogadtatása után mondjuk ez várható volt. Az imént említett vezérigazgató pedig most lehet csak igazán feldúlt, a Steam Charts mérései alapján ugyanis történelmi mélypontra került a program egyidejű játékosszám terén – legalábbis a Valve platformján.

destinyjatekosszam.jpg

Ahogy az látható, az elmúlt 24 órában 30 830 játékos jelentette a csúcsot Steamen, a hír írásának pillanatában pedig csupán 23 436 felhasználó kergeti a lootot, ami nem túl sok egy ennyire ismert AAA játék esetében. És persze mondhatnánk azt, hogy egy eredetileg 2017-ben megjelent címről beszélünk, tehát nincs abban semmi meglepő, hogy csökken az érdeklődés, csakhogy a képen látható legmagasabb számot (316 651 fő) pont idén februárban, vagyis a Lightfall megjelenését követően produkálta az alkotás, szóval egészen biztosan nem itt van a kutya elásva. A Bungie egyébként számos változtatást tervez a The Final Shape után (a legfontosabb, hogy az évi négy szezon helyett három nagyobb epizódot fogunk kapni), meglátjuk, hogy ez elegendőnek bizonyul-e a visszatéréshez.