• Jövő év elején kezdődik A Gyűrűk ura sorozat 2. évadjának forgatása
  • Először nem Új-Zélandon (hanem a briteknél) forog majd amerikai LOTR-adaptáció
  • A nyitószezon 2022. szeptember 2-án debütál
  • Több ezer évvel a filmek cselekménye előtt, Númeor szigetén játszódik a széria

Kevéssé közismert, pedig A Gyűrűk Ura összes amerikai élőszereplős feldolgozását – a nemrég újonnan felfedezett szovjet adaptációval ellentétben – Új-Zélandon készítették. Így van ez az Amazon sorozatának esetében is, aminek forgatása augusztus elején zárult, hogy aztán 2022-ig ugyanott folytatódjon az utómunka. A látatlanban megrendelt második és harmadik évad azonban megszakítja a hagyományt, a streamingóriás ugyanis – vélhetően költséghatékonysági okokból – az Egyesült Királyságba helyezi át a produkciót (januárban kezdődik az új részek felvétele).

A költözés egyébként olyan szempontból nem nevezhető váratlan lépésnek, hogy az Amazon szintén a briteknél gyártja Neil Gaiman Anansi fiúk című sorozatát és a Good Omens 2. évadját, de az Egyesült Királyságban forgott Naomi Alderman A hatalom című dark fantasy regényének adaptációja is. Fontos ugyanakkor, hogy az első szezon munkálatai a 20%-os adókedvezményt biztosító Új-Zélandon folytatódnak. A helyi lakosság és intézmények vendégszeretetét külön meg is köszönte Vernon Sanders, az Amazon Studios tévérészlegének társelnöke.

Az egyelőre cím nélkül készülő sorozatból egyébként múlt héten érkezett az első kép, illetve bejelentették, hogy 2022. szeptember 2-án debütál a nyitóévad. A történet ezer évvel a filmek cselekménye előtt, a Másodkorban játszódik, Númenor szigetén, amit a valák emeltek ki az óceánból az embereknek Szauron és egykori vezére, Morgoth elleni fellépésükért ajándékba. A virágzó sziget Szauron újbóli felemelkedése idején esett el, amikor a gonosz úr elkészítette a Hatalom Gyűrűit. Númenor bukása után a tündék és az emberek (köztük a szigetről menekülő és Gondort alapító Isildur) együtt tudták csak legyőzni Szauront. Ti várjátok már a premiert?

frodolotr.png
(A kép forrása: Netflix)